igen

két szolnoki művésztelepes alkotónak egyszerre van kiállitása, két helyszinen, 4-kor a Hagymaházban a szobrász. 5-kor a levéltárvban a festőé...

n

döbbenetesen kevesen , s inkább csak bennfentesek, szervezők, szereplők szállingóznak a hagymaház aulájában, orrom előtt a tévések, interjú , szokásosan az esemény kezdése előtt s belenyúlva az eseményidőbe. nem számit addig talán jönnek... még, de nemigen.

oldalra húzódok a kezdésre rendbontóan egy alacsony asztalra ülve (mert újabban mindig leülök!).

hegedűsöket hallok, meg hivatalos bevezetőt 

aztán átülök a másik oldalra , kezdem felfedezni a kis szobrokat

hanem ezek a szobrok illetve kisplasztikák, teljesen elbűvölnek

párbeszédbe is elegyedik velem róluk kedvenc operatöröm, kiemelve egy szobrot amiben érdekes módon mást (az öreget) látok én s mást ő, élete derekán (a szembe szélnek ellenállót) mindenki magát látja bele a műalkotásokba , ez is egyik varázsuk, de a levtári beszélgetés ben a szobrász inkább az operatőrnek ad igazat, amikor épp azt fejtegeti, hogy valami ellenálló erőt akar ábrázolni szobraiban

mikor belépett , félig halka mellette odarebegtem hogy gyönyörködtünk a szobraiban a hházban, de azt hiszem meghallotta (szerencsére)

a festő nem tetszik nekem,  annyira, túl fehér, bár elmeséli, hogy direkt  a bordó falhoz szerkesztette, e ragyogást..

hanem mond valami mellékes figyelemreméltót egy pszichológustól, hogy a gyerekkori traumák ha megválaszolódnak akkor nincs velülk később gond(

(nem tudok nem a saját gyerekkori traumámra gondolni, tényleg nem volt vele gond(om) (?) igaz, anyám leve megnyugtatott, hogy engem szeretget vettg kölül bárhol is voltunk...wegyfajta burokban lehettem (?)

**

ja, és kedvenc operatöröm egyik kedvenc szobor előtt engem is megörökitett örökités közben :I