erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

mezüze

2024. január 22. - gond/ol/a

 vőm, a rabbi, legutóbb (mikor végre a facebook-on ugyan de be tudtam menni zoommal a szombatfogadásra,  a heti beszéd ürügyén, nem tudom, hogy (mert mindig asszociál, a mára) arról kezdett beszélni, hogy mi is a mezüze értelme

(a mezüze tokban az a kis bibliai szöveg, amit ki szoktak tűzni, kivűlre, az ajtófélfálra - a zsidók)

a biblia(,) szerint azért , hogy Isten tudja, hol laknak ...

ami merő ostobaság, hiszen Isten mindent tud (rólunk is) , hogy ne tudná ezt is...mondja - mások miatt sem tesszük ki, hiszen mindenki nálunk jobban tudja, hogy zsidók vagyunk,,,,:)

valójában azért tesszük ki, hogy coming outolva önazonosak legyünk, elfogadjuk a zsidóságunkat

(persze minek a coming out, ha úgy is tudja mindenki, ez nem volt eléggé kidolgozuva, de jól hangzott :)

nos én kaptam évekkel ezelőtt,  az unokanővéremtől vagy lányom, már nem is tudom, de nekik ki van rakva -egy mezüzét, meg van szövegem is a vitrinben

 

 

ki kéne raknom az ajtófélfára,ne csak  decemberben januárban kerülgessem ott a villogó karácsonyfát, meg a mécsest, nehogy felgyulladjon a ház

hanem kicsit följebb legyen egy mezüze :)

"úgyis tudják" :) sose titkoltam, ha nem is hivalkodtam vele

ahogy kell...

...

 

ja, és minden belépéskor megérinteni

nehogy elfelejtsüsk...

 

igy jobb: mert igy, ferdén kell felrakni)

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr5118308951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása