sajnos..több már - e földön nem lesz, nem lehet....
pár perce olvastam a hírt a fb oldalán, majd egy rövid recenziót (egy régebbi interjúval) a Szombat folyóiratban....ami bizonyossá tette
két éve felesége Fenákel Judit könyvének olvasókörén a Bálint házban, utoljára találkoztunk...
aztán
valahogy együtt mentünk az Operaházig, a sarokig, és úgy emlékszem végre egész könnyeden tudtunk már beszélni, és közvetlenül, két makói, akinek sorsában, főleg az elején sok közös volt...:
egyszerre mentünk azaz vittek el bennünket gyerekként Strasshofba egy marhavagonban... 1944-ben.
és 70 évvel később ugyanazzal a ("nemzeti zarándok") busszal, ugyanoda:
fel is idéztük később... jobb volt ezúttal...
említettem is neki, hogy a szervezők hívtak újra, következő évben, de nem mentem...mondtam némileg sajnálkozva,
mire ő, fanyar bölcsességgel megjegyezte: nem is kell minden évben Strasshofba menni
pedig mint író, témáiban makacsul és elszántan ragaszkodott a zsidó-témához, a holokauszt emlékéhez
az Első évtized című kis könyvét még annak idején megvettem, elolvastam (a makói vonatkozások miatt is, persze), aztán a másodikat is...
de a 4 kötetes családregényét csak részben (Frau Földes, from Makó)
, majd pótlom!
de az az érzésem, hogy a hivatalosságoknak is lehet törleszteni valója vele szemben
jut eszembe, fiatal tanárként a bölcsészkaron egy továbbképzésünkön Katonát ezzel a szlogennal vezette be: legalább két tragédiája volt, a Bánk bán, és az élete....Petőfivel kapcsolatban meg, ugye tudjuk, hogy sose szavalta el a nemzeti dalát a múzeum lépcsőjén, azaz ott nem...(nem tudtuk) (most olvastam a fbon valaki , régi tanítvány, emlegeti a felejthetetlen Petőfi szemináriumait, )
aztán mikor megirtam a magam deportálási történetét (a Sós kávéban), elolvashatta, és tett is néhány javitó és alapos kritikai megjegyzést rá (irásban), amiben pontositott információkat
tulajdonképpen igazán Strasshofban (a második utunkon )kerültünk emberi sorstársi közelségbe... ott és később is
2-án Budapesten temetik, 11,30-kor, a Kozma utcai temetőben...
de itt Makón is emlékezünk rá...a Kecskeméti Ármin Baráti Társaság is...
én biztos igen
szomorú vagyok... és "kevesebb" is , mert már egész biztosan tudom:
"minden halállal én leszek kevesebb"
........
Féltünk a bombatámadás dübörgésétől, és a csendtől, amelyben meghallottuk szapora szívverésünket.” (Bárdos Pál)
Bár én jobb szeretem (s talán ő is inkább) ezt a zsidó kívánságot:
Lelke legyen bekötve az élet kötelékébe....
azzal is, hogy olvassuk itt hagyott könyveit
