erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

könyvekkel a mentális egészségért

2024. március 29. - gond/ol/a

beszélgetés Turi timivel

fogjunk össze alapitvány

 

 

 

van hangfelvétel, szerencsére, 1 órás,  próbáljátok meghallgatni, érdemes:

https://www.youtube.com/watch?v=InXIejzmEys

 

 

a fürdő új részlegének átadása

 

 Vasárnap - virágvasárnap, ahogy a "meglepetésvendég" és szónok miniszterelnök emlékeztetett rá, a megnyitó ünnepségen, mire, 10re, elállt az eső is, bár a nap csak ritkán sütött ki, a tolongó tömegre...

 



 

valóságos népünnepély volt, de - ha van ilyen - jó értelemben

bár persze nem sokat láttam..

egész tartalmas szónoklatok hangoztak el, nem csak a miniszterelnök szájából, Makovecz szelleme ott lebegett, (ég d föld között) nem csak a csodaépitményen mellettünk...

 



 

(engem sokakkal csak az bánt... hogy épp az uszómedence szorult ki - a (egy hatalmas!)  fürdőből)

ebéd után újra megnéztem a "Hagymatikum" (ki tudja miért e név? ) új szárnyát, most kevesebb emberrel,

 


bent is

 

 


kint is

 

 


 

 tényleg nagyon szép...(s ez enyhe kifejezés rá)



 

 

 



 

 

 

mi az elég és mi a sok

Furcsa dolog történt velem két napja reggel...Nem tudom álom volt, de mindenesetre ezután ill ekkor (erre?) ébredtem fel

Két ember beszélget, ... az egyik (már?) hallgat, a másik elég durván rászól az őt hallgatóra (és szabályosan hallom is a hangját):
 
-Mondd (itt a megszólitott neve E..) mit akarsz? MÁR ELEGET ÉLTÉL!

****

ha úgy tetszik másnap folytatódik,

elküldtek nekem messingeren egy videot (amit viszont már 10 éve láthattam...)

Tvrtko beszélget az elfeledett egykori táncosnővel-szinésznővel, Svájcban, és a beszélgetés végén -ahogy illik - azt mondja a hölgynek, hogy "Isten éltesse nagyon sokáig!"

Mire a hölgy keserűn nevetve reagál: "Köszönöm, de nekem ez már igy is TÚL SOK."

 

 

(86 éves! A beszélgetés után nem sokkal meg is halt..

 

***

Az álom(?)beli hölgy nem tudom, hány éves lehetett... az "elég"re....

Hans Stephan Max Pionsker testvérei...

 Edwin Franz Albert Pionsker

sz 1932 december 19 Bréma

h 2000 december 9 Hadfield, Victoria, Ausztrália (szívelégtelenség)
 
Temetkezés  helye:   



Northern Memorial Park, Fawkner, Victoria, Ausztrália








Fia Michael Pionsker

Carlton, Victoria, Ausztrália

Ulrich Joseph Pionsker

 

sz1937 ápr 18
h 2013 márc 30

Waltraud Margarete Glade (Pionsker)



sz 1930 nov 10 Bréma

h 2023 ápr 24 Melbourn Ausztrália

28 leszármazott

 

most vagy soha

 megnéztem ezt az u.n kurzusfilmet

csak azért hogy legyen saját véleményem ne másokét szajkózzam elfogult eleve elhatározottságból (valaki szörnyűlködött is emiatt...(mármint hogy megnéztem)

HÁT VOLTAK RÉSZÉRTÉKEI,  (gyönyörű képek!)DE AZ EGÉSZ ELHIBÁZOTTNAK MONDHATÓ

 



 

már ha hitelességet keresnénk egy u.n. kalandfilmben, sőt akciófilmben, aminek lényege a fikció

najó de akkor ne beszéljünk Petőfiről és a többi márciusi hősről, se Szendrey Juliáról, kitalált brigantikról pláne ne

R.P a (nemlétező)tömegek bűvöletében éghet már évtizedek óta, jutott eszembe , elnézve a zászlós tömegjeleneteket, s mindig egy kicsit felnagyitja :)

 



 

egyvalamit végképp nem értek

 



 

szegény Juliát eleinte nagyon félti Petőfi az eseményektől, még haza is szalad közben megszakitva a forradalmat, sürgős családi dolga miatt...

Julia épp kedélyesen teázgat, a rájuk törő brigantival (osztrák titkosügynök) félelmetes karabéllyal, mit olykor elrejt de időnként előránt)...de valójában - szerencsére -kétballáb

akivel később olyan közelharcba kerül, hogy miután bejelentette férjurának, hogy gyerekük lesz, csak félteni tudom... aztán -előreugorva - december 15-én,    szerencsésen megszüketik a gyerek! megkönnyebbülök...  (ez viszont tény! néha az élet a legjobb dramaturg!)

 


ja, mellesleg eszembe jut Babitstól Petőfi koszorúi:

 


"
Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?

Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát? "

 


EZ, MOST, NEM AZ VOLT

 

az új torony

 bekanyarodom a hagymatikum előtti térre

s hirtelen az elémtáruló látvány elámít, már fotózom is

 

 

közben mellettem elhalad egy házaspár

a férfi elől-

DE SZÉP!  - mondja hangosan, amire én magamban gondolok)

de mögötte a felesége dohogva rákontráz:

ugyan mi szép ebben a Makóban?!

(Hát én nem értem, nem látja,vak?)

 

heti szakasz az elhívásról

 

 vöm minden héten pénteken a bet orimban sziporkázik, a heti szakasz értelmezésekor, a régit közvetiti de a mának szólón, élvezetesen,, igen

újabban, észrevettem a Szombat folyóirat is közli (jól teszi, bár a zoom közvetitésekkel én is élvezhettem, de igy legalább maradandóan megmarad:


                                                                    Vári György

s szólította Mózest, és beszélt Hozzá az Örökkévaló, ez Mózes harmadik könyvének nyitómondata. A mondat első felében nem derül ki, ki szólította Mózest, Isten csak a mondat végén kerül elő. Az összes egyéb esetben Isten szépen bemutatkozik, és nem közli külön a szöveg, hogy Mózes hívást hallott, Isten egyszerűen elkezd beszélni, elmondja, mit akar. Akkor most mi történt?

Mi azt szoktuk gondolni, hogy az Ég néma, üres, hozzánk már nem szól az Örökkévaló Isten. Pedig amikor először voltunk színházban, amikor először láttuk a bölcsiben a gondnok bácsit dolgozni, úgy éreztük, mi is valami ilyesmit szeretnénk majd csinálni: színészek és szerelők lenni, akik mindent meg tudnak csinálni és bármivé lehetnek. Szólítást hallottunk.

Amikor valóban találkozunk valakivel, eszükbe sem jut, hogy az, hogy nekünk igenis ő az egyetlen, butaság, mert hát annyi férfi és nő él a földön és annyira kevéssé különbözünk egymástól tulajdonképpen, hogy lehetetlen, hogy legyen közöttük „igazi”.

A munkánkat – Max Weber, a nagy szociológus szerint nagyon is bibliai alapon – hajlamosak vagyunk „hivatásnak” nevezni, mintha lenne valaki, aki elhívott erre a munkára minket. Röviden szólva: jelentést tulajdonítunk az életünknek, értelmet látunk belé. Úgy halljuk, hogy egy hang hív Bennünket, hogy a világ dolgai szólnak Hozzánk. Hirtelen, hétköznapi helyzetekben felkapjuk a fejünket. Mintha valamit üzennének nekünk, mintha valamit kérnének tőlünk, valamire emlékeztetnek minket.

Így járt Mózes is, először hallotta meg a hívást, aztán ismerte fel a forrását, Istent. Ez az üzenet már elsősorban nekünk szól, hogy mi is megtanuljuk felismerni Őt hétköznapi elhívásainkban. Nicsak, ki beszél – csodálkozott el Mózes. Ja, helló, Isten.

De miért most hívta el, ha már eddig is folyamatosan kapcsolatban voltak?

Azért, mert ez a könyv az Istennek felajánlott áldozatokról szól. Mert életünk értelme, jelentése nem lehetünk mi magunk, csak valami olyasmi, ami rajtunk messze túl van. Az, ami belőlünk másra vonatkozik, az, amit másokért teszünk, szerelőként, orvosként, színészként, mindegy.

Az áldozatra a hetiszakasz a „korban” szót használja, amelyet a károv, vagyis „közel” szóból képez. Ha áldozatot hozol másokért, kilépsz mások felé önmagadból, elengedsz, könnyűvé, könnyebbé válsz, Isten hívását követed, az áldozat lényege, hogy közel kerülj hozzá. Hogy, ahogy Mózes, felismerd a hívásban, abban, amiben igazán jó vagy, amit Neked kell elvégezned, Isten szólítását.

Isten hívás, az, amivé lenned kell.

A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője  

süti beállítások módosítása
Mobil