a lirai alkotások is összekötik a két kiállítótermet, hiszen barukh versét Gonda Júlia, makói holokauszt túlélő témáról írott kortárs versei és a deportáláskor 19 éves Radó Viki lágerversei követik a falon.
A SZEGEDI HOLOKAUSZT SZEMÉLYES OLDALA – EMLÉKEZŐ KIÁLLÍTÁS A SZEGEDI ÚJ ZSINAGÓGÁBAN
Apák nélkül – Nők és gyermekek a szegedi holokausztban címmel június 16-án nyitotta meg kiállítását a Szegedi Zsidó Hitközség a holokauszt 80. évfordulóján a Szegedi Zsinagógában.
A kiállítás koncepcióját és forgatókönyvét Ábrahám Vera, Frauhammmer Krisztina, valamint Pataricza Dóra, a Szegedi Zsidó Hitközség Archívumának munkatársai álmodták meg, a kiállítási anyagot kísérő szövegeket szintén ők írták. Munkájukat sokszereplős közreműködői stáb kísérte, melyben különösen fontos szerepet töltöttek be mindazon szegedi túlélők, leszármazottak és elszármazottak, akik megosztották történeteiket, családi dokumentumaikat és fotóikat a kiállítás rendezőivel, kivitelezőivel azért, hogy velük együtt és általuk a Szegedi Hitközséggel, valamint az őket önkéntesen támogatókkal is együtt hozzák létre a kiállítást az emlékezés nevében. Sőt, ennél többre is vállalkoztak. Arra, hogy a közösségi emlékezés előtt szembesüljenek az egyéni emlékezés traumatikus pillanataival.
A kiállítás unikális értékét éppen az adja, hogy nem a már meglévő adatbázisokra épül, hanem arra az anyagra, amit a szegedi holokauszt által érintettek 7-8 hónap alatt Magyarországról, de akár külföldről is személyes, telefonos beszélgetésekben vagy digitális platformokon elbeszéltek, megosztottak, átadtak a kiállítás szervezőinek, akik megszólították őket. A jelenlegi kiállítás célja, az emlékezés és megemlékezés így valósul meg: láthatóan a kiállításban és láthatatlanul a kiállításhoz vezető, egyént és közösséget egyaránt formáló tevékenységben. Az eredmény pedig a szegedi holokauszt személyes oldala, ami komplementer módon és más nézőpontból mutatja meg mindazt, amit a történelemtudomány oldaláról a témát kutató történészek, Karsai László és Molnár Judit eddig esemény- és politikatörténetben feltártak, feldolgoztak. A két oldal szoros kapcsolatát fémjelezte, hogy a kiállítást Molnár Judit történész nyitotta meg. Ugyanakkor a kiállításban megmutathatta magát az a hagyatékanyag is, amivel a Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma rendelkezik.
Az első kiállítóteremben az Emlékfalról a forrásközlők fényképmásolatai néznek a látogatóra korhű keretekben egy önkéntes munkájának köszönhetően. Mellette egy nyolcvanöt tételből álló lista a fényképeken látható személyek rövid holokauszttörténetével. Velük együtt barukh „a világ negyedik legnagyobb zsinagógája” című, nagyon szegedi költeménye teremti meg azt a hangulatot, ami a második kiállítóteremben a maga teljességében bontakozik ki: a szegedi holokausztban direkt, illetve az általa indirekt módon elvesztett zsidó áldozatok hiánya.
„az ezerháromszáznegyven ülőhelyből
körülbelül negyvenet foglaltak el
vagyis ezerháromszáz ülő zsidó
és hétszáz álló zsidó
nem jött el erre a szegedi sabbatra”
Lírai alkotások is összekötik a két kiállítótermet, hiszen barukh versét Gonda Júlia, makói holokauszt túlélő témáról írott kortárs versei és a deportáláskor 19 éves Radó Viki lágerversei követik a falon. Majd már publikált, szegedi holokauszt vonatkozású memoár és prózai alkotások sorakoznak egy Liebmann Béla fotón 1945-ben megörökített, restaurált asztalon. A tizennégyéves Horváth Judit Anne Frankhoz írt levele szintén vészkorszak utáni alkotás, illusztrálva a holokauszt egész életet meghatározó hatását. A deportált nők és a holokauszt idején még gyermekek visszaemlékezéseit egy híres Liebmann-fotó előtt olyan installáció követ, mely szintén primer forrásként a hitközség Archívumának gyűjteményéből származó tárgyakból, bőröndből, utazóládákból, személyes tárgyakból (napló, imakönyv, sárga csillag, újság, fotó, RIF-szappan) áll. A falon elhelyezett kiállítási anyag második blokkja a családjuktól elszakított férfiakra, apákra fókuszál munkaszolgálatos léthez kötődő, 1940-43-ban készült fényképekkel (Liebmann-sorozat), levelezőlapokkal és naplóbejegyzésekkel.
Ügyesen élve a kisméretű kiállítóterem adta lehetőségekkel, a kiállítás megalkotói a terem közepén nők és gyermekek visszaemlékezéseire épülő körsétára hívják a látogatót, mely kronológiailag a Szegedi gondolattól (1919) az Emlékezésig, azaz napjainkig, sőt a jövőbe mutatva tart. A rövid, az eseményeket tényszerűen ismertető táblák, és a köréje rendezett dokumentumok, többségében primer források, fotók és visszaemlékezések megrázó tudósításai tartalmi szempontból végig vezetnek az ideológiai kezdetek és a gettósítás, valamint a rá adott reakciók (kikeresztelkedés, embermentés, zsidó önmentés) szegedi és szegedi vonatkozású történésein át a deportálásig, a táborokban (Auschwitz, Strasshof, Bergen-Belsen, Theresienstadt) való túlélésig, felszabadulásig és hazaérkezésig. Szegedre viszonylag sok holokauszttúlélő tért vissza, ezért a visszaemlékezések az 1945 utáni egyéni életstratégiákról is beszámolnak (hallgatás, kikeresztelkedés, névváltoztatás). A traumáktól való időbeli távolodás pedig a közösségi emlékezési formákat is előhívta, előhívhatta, amikor tömegsírokat és emlékműveket állítottak a Szegedi Zsidó Hitközség tagjai 1989-ig a zsinagógán és a zsidó temetőn belül. Azóta az emlékezés színtere is megváltozott, az 80 éves évforduló szegedi programjai híven tükrözik ezt. Tartalmi változásokra szintén sor került. Így kapott szerepet ebben a folyamatban a helyes emlékezés részeként a felelősségre vonás (Finta-per, 2021).
Ezzel, illetve a leszármazottak és elszármazottak életét is meghatározó, befolyásoló transzgenerációs holokausztkihatással zárul a terem közepén a körséta. A kiállítótermet elhagyva szekunderforrások, filmművészeti alkotások emlékeznek meg a szegedi holokausztról. Bubryák István Téglagyári mementó című dokumentumfilmje a Szegeden 2004-ben felállított téglagyári emlékoszlop kapcsán hajt fejet az áldozatok előtt. A Szeged Televízió és a szegedi Tisza-parti Általános Iskola filmje Váradi Z. Ferenc Szökőév című önéletrajzi regénye alapján készült, köztünk élő szegedi interjúalanyok (Buk István, Ábrahám Vera) bevonásával. Mindkét alkotás az emlékezést és megemlékezést a nagyobb közösség, Szeged városának szintjén mutatja meg, utóbbi egy oktatási intézmény együttműködésével.
A kiállítás szeptember végéig látogatható a szegedi Új Zsinagóga hivatalos nyitvatartási idejében. A kiállítás ideje alatt és utána is, a Szegedi Zsidó Hitközség Archívumának munkatársai továbbra is várják mindazon visszaemlékezéseket, dokumentumokat, fotókat, tárgyakat, amelyek a szegedi deportálások történetéhez kapcsolódnak.
