igen, tudtam, hogy ott a helyem, a botlatóköveknél, meg az emlékjelnél is, többszörösen, (a holokauszt nemzetközi emléknapján)
s mégsem tudtam, hogy hol a helyem,...
egy osztályt hivtak a botlató kövekhez, a JUHÁSZ Gyula református gimnázium harmadikosait, az önkormányzat (és Hagymaház) szervezésében , (s mint most olvasom, a Mazsike felkérésére) , U. Zsolt kalauzolásával (egyébként ő írta a meghivót, nekem meg az un zsidó közösség vezetőjének, ami már nem is nagyon van, de ő nem reagált)
én rosszul éreztem volna magam, ha nem megyek el, és nem mondom hogy rosszul éreztem magam ott, de ambivalensen, nagyon...
***
míg vártuk a polgármesterasszonyt, leültem a helyszinnel (az ügyvédi munkaközösség kapuja előtt) szomszédos kávézó terasza egy székére, igy a hházi szervezők, meg a médiások elé-közé keveredtem, de aztán át, az osztályhoz a diákokhoz húzódtam...
a szervezők, meg a media úgyis jóizűen trécseltek
Zs beszélt, a botlatókövek keletkezésének történetéről, majd konkrétan arról a (Vidor), családról kikre emlékeztünk,
mutatott egy családi fotót is róluk (négyen voltak, szerencsére ketten túlélők...élő leszármazottakkal, ..)
ekkor közelebb is léptem, hogy jól lássam a fotót (Zs egyébként már az elején is mondta, hogy menjek közelebb )
mikor a fehér rózsákat átadták a szervezők, Zs-nek és a pm asszonynak , utóbbi egy ötlettel, kedvesen felajánlotta nekem, köszönettel helyeztem el a botlatókő mellé a rózsát:::.
de a Bérpalotánál már igyekeztem beolvadni a gyerekek "tömegébe" itt volt egy kissé n kellemetlen epizód, mikor Zs azt mondta hogy Fried Ármin volt az a zsidó orvos akitől József Attila kapott kabátot, észrevette rajtam, hogy "nem egészen úgy volt".. bár én is azt hittem, (egykori magar tanárnőm nyomán is), a makóiak szeretik ezt hinni... de ki tudja,ki volt az az orvos,s az És ben irt is visszhangomra nemleges választ Sz Gy egy)
az emlékjelnél, leültem egy padra,(mellettem Fried Ármin fotója)...
és mécsest is kaptam O Nórától, azt is "örömmel" helyeztem el, már ha örömről egyáltalán beszélnem lehet - ilyenkor midig apámra gondolok, aki "nem tért vissza" s igy egyszerre érezhetem magam szinte második generációsnak a saját túlélésemen túl , amit viszont többnyire jótékony felejtés burkol (egy-két évesen)
elballagtunk az EÖTVÖS UTCÁBA, a MONTAG HÁZ ELÉ , akinek története igazán megrázott:
Montág ortodox hagymakertész volt, s városi képviselő 20 évig, mégis igaztalanul megvádolták azzal, hogy angol adást hallgat a rádiójukon, ami viszont - tudtuk meg felesége leveléből 7 éve már nem is volt nekik . Kitoloncolták. "internálták", ahogy láttam a dátumon 1944 április 4én, hát mintegy másfél hónap mulva úgyis gettóba vitték volna majd pedig ki tudja hova....(ugyanúgy Auschwitzba)
Zs, majd a polgármesterasszony is zárszavában szépen elmondta,
hogy mimindent köszönhet a város az egykori makói zsidóknak, fellendülést... hogy az ország első 10 városában benne volt Makó, a kis Jeruzsalem, a Maros-parti Konstantinápoly...
Mára már alig maradtak. (-tunk)
Egyedól, árván a túluloldalon elslattyogtam.
Még leültem az ortodox templom elé...
