erről-arról-amarról még
hirtelenőszülések
hirtelen mindenki lenöveszti (eddig festett) haját. Csak mert divat lett a fehér haj(?)
divatba jövök(?) zavar
eddig kicsit kiváltságosnak érezhettem erősen őszülő, ezüstös tincseim
de igy ? már nincs benne semmi különleges...
devalválják!
sose követtem ész nélkül a divatot!
s most úgy tűnik, úgy tűnök(?)
A MAGYAR ANNA FRANK
a 19-i bejegyzésem "a magyar Anna Frankról" - közérdekűnek gondolva, feltettem a nolblogra is. mára felkerült a szerkesztő ajánlatai közé is:
A Szerki ajánlja:
a magyar Anna Frank naplója
aliz2
a könyvtár polcán láttam meg váratlanul ezt a könyvet, pontosabban a jobb oldalán, a copfos kislány fényképét mintegy le- s megpecsételő Dávidcsillagot...
..........
Tényleg közérdeklődésre tett számot. Eddig 662-en olvasták. És a kommentekkel a 81. számnál tartunk. A kommentek közt van nagyon sok együttérző, felemelő, de van néhány, ami elkeserít. Ezekből az derül ki, hogy egyesek, Anna Frank naplóját hamisítványnak tartják, és olyan gyűlölet árad belőlük, hogy nem is találok szavakat... Unják és tagadják a holokauszt témát. Most kezdem igazán érzékelni azt a képtelenséget, amit "holokauszttagadásnak "neveznek...
épp mostanában találtam a neten egy képet. Theresinből . Engem oda deportáltak.(Strasshoff és Zlabings után) 1 éves koromban. (akkoriban még nem tudtam volna naplót irni - amit később hamisítványnak nevezhetnének. vagy lehet, hogy nem is voltam Theresinben?
Lehet, hogy az egészet csak kitaláltuk?
TÜKRÖZŐDÉSEK VONATABLAKBAN 2010
a naplementét akartam lefotózni a suhanó vonatból, a vöröses, néhol felhők takarta Napot, ("egyszerre két este van"... a vakutól, itt:)
de mindig eltakarta valami fa, vagy épület. a végére el is tűnt a bíborszín, de közben az üvegen, - míg készenlétben kukucskáltam a fényképezőgép keresőjét, más érdekeset is észleltem illetve észlelt az objektív: (itt magát az "objektívet" is:):
itt még a fotózót is (mintha kívül lenne) (lánya belül)
a suhanó tájban:
itt még egy szomszéd utas is:
aliz2. :: 2010. júl. 21. 12:41 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: fotó :: Címkék: fotók, utazas
egy rendhagyó díszpolgár
Dr Lantos (Leipniker) Péter diszpolgár! (lesz, Makón, augusztus 20-án)
Végre egy magyar-makói-zsidó is...(Pulitzeren kívül)
Bár a Sinek és Sorsok (Parallel lines) c. könyvét meg se emlitették az indoklásban orvosprofesszorsága. Alzheimer kutatásai mellett)
Nem baj.
Igy szeretjük Makónkat, (ha Londonból is)igy szeressen Makó bennünket (ha Londonba isÍ)
Aug 20-án lesz az átadás, alig várom, hogy a nyakába ugorhassak (még ha ő nem is fog ennek túlzottan örülni)
hűséges hűtlen, hűtlen hűséges ő...minden évben hazajön és támogatja amiben lehet a makói zsidó hagyományt is...
ezen a képen épp a Duna--parti cipők előtt áll...
A MAGYAR ANNA FRANK NAPLÓJA 2011
a könyvtár polcán láttam meg váratlanul ezt a könyvet, pontosabban a jobb oldalán, a copfos kislány fényképét mintegy le- s megpecsételő Dávidcsillagot... már kaptam is a kezembe, s be a táskámba: "jó lesz" a másnapi pesti utamra - gondoltam. És igy is lett. Szeged és Pest közt végig is olvastam, úgy, hogy fel se tudtam nézni belőle. Csak mikor a Nyugatiba értem, és elolvastam épp az utolsó sorát is. Nehezen tudom elmondani, mit éreztem. Nehezen álltam belőle lábra... elszoruló torokkal, felkavaró érzelmekkel,... és azzal a gondolattal is, hogy kimindenkinek kellene a kezébe adni ezt a könyvet... mostanság, amikor már "szemtanuk" hiányában... "állítólagosnak" mernek mondani megtörtént tényeket, borzalmakat... emberi(gyermeki) sorsok emberek általi tönkretételét, elvételét!) Jelzem, van ezekben a történetekben, még igy is, (nekem is, aki átéltem kisgyerekként hasonlókat : a zsidótörvényeket, a gettót , a deportálást... csak a végkifejlet szerencsésebben alakult)... valami irracionális, hihetetlen, elfogadhatatlan!. De ezzel együtt annál felháboritóbb és borzalmasabb! A képtelenségével együtt, hogy mindez megtörténhetett! (újabb képtelenség, ha/akik le akarják tagadni....)
A könyv '48-ban jelent meg először, az Auschwitzban elpusztitott 13 éves kislány naplója, amit édesanyja Zsolt Ágnes (Zsolt Béla író felesége) adott ki, aki túlélte ugyan a borzalmakat, kiadta lánya naplójából összeállitott könyvet, de nem sokkal utána összeomlott, öngyilkos lett (ő se élhette túl...)
egy 13 éves, élni szerető/akaró kislány szemszögéből, szavaival látni az akkori , emberpusztitó, embertelen időket.... nem is találok szavakat... mit jelent. (eleinte a napló hangvételéle még nem is tragikus, (a sors komoritja el a napló lapjait "sajnálja" is emiatt a kislány "kis Naplóját":"...Tegnap lapozgattam benned, s úgy megsajnáltalak. Mert alig írok beléd olyat, aminek örülhetnél." Pedig ugyanolyan kislány volt, mint a többiek, csak "zsidó"... aminek egyenes következménye lett, hogy nem csak a "pirosbiciklijét"* veszik el tőle legelőször, nagyapja patikáját, minden vagyonukat - a szabad életet: "csak 9 és 10 közt lehet utcára menniük, majd elhagyva otthonukat, gettóba...)... hanem végül az életet is elveszik tőlük... amihez annyira ragaszkodott, de barátnője elvitele óta, már volt mitől félnie: "Én azt hittem, csak ágyban lehet meghalni. De azt mondják, Mártáék sem ágyban haltak meg Lengyelországban, hanem agyonlőtték őket a németek."... ...."Édes jó Istenem, engedd, hogy ne haljunk meg... Élni szeretnék!" ..."Folyton légó van Pesten, kis Naplóm, úgy félek, hogy mi lesz, ha mégis bombázzák Váradot. Én élni akarok mindenáron."..."ma este hallottuk a rádióban, hogy Béla bácsi összes regényeit valami zúzdába viszik Pesten, mert az ő könyveit többé nem olvashatja senki, az árt az embereknek. De nemcsak a Béla bácsi könyvei ártanak, hanem másokéi is. Például Molnár Ferenc, akitől már én is olvastam a "Pál utcai fiúk"-at. Hogy abban mi árthat az embereknek, azt igazán nem tudom. Én úgy sírtam, amikor a kis Nemecsek meghal a könyvben. Én különben is mindig sírok, ha valahol olvasom, hogy valaki meghal. Én nem akarok meghalni, mert én még alig éltem!" ..."Édes jó Istenem, engedd, hogy ne haljunk meg... Élni szeretnék! Istenem, ugye ez csak véletlenség volt, Te nem figyeltél oda, amikor Mártát megölték, de most miránk vigyázol!"
... "Szóval mégis igaz, Lengyelországba visznek. Úgy, mint Mártát. Talán azért visznek engem is, mert piros biciklim volt, mint Mártának. Tudom, hogy ez butaság, amit most leírtam, de kis Naplóm, hidd el, hogy már én is attól félek, hogy megzavarodom, mint nagymama." ... "Mindenkinek jobb mint nekünk, mert mindenki szabadon jár, csak mi vagyunk a gettóban."..."Kis Naplóm, most aztán igazán mindennek vége van!...mindnyájunkat elvisznekl."..."Rettenetes lehet az a vagon, és most már nem is mondja senki azt , hogy visznek, hanem azt mondják: deportálnak."..."csak Mártára gondolok, és attól félek, hogy velünk is az lesz, ami vele... Pedig, kis Naplóm, én nem akarok meghalni...csak ne öljenek meg, csak hagyjanak élni!"
Nem hagyták!
aliz2. :: 2011. júl. 19. 23:51 :: 11 komment
ritmuszene
menet közen tudtam meg, hogy a vasárnap esti szokásos zenepaviloni koncert ma nem ott hanem a Hagymaházban lesz. A múltkor a gitárosoknál nem is voltam, most se volt sok kedvem elmenni az ütősökhöz (mégha 10 éves jubileumukat is ünneplik)- de meguntam a tespedést, meg még fülemben cseng lányom mondása, hogy menjek mindig ha v an valami (olyan ritkán is van)...
a pénztárnál azt mondták a helyszinváltozás a fényjátékok miatt lesz, nos nem igen láttam fényjátékokat, egyszer leoltott villany mellett ciklámen és zöld neonszinű dobverőket kivéve
én az ilyen ritmuszenéket egy idő után megunom, mintha mindig ugyanazt játszanák, én jobb szeretem a dallamokat...
se a dob, se a xilofon nem az én világom
de ezzel szinte egyedül vagyok
annyi ráadást kellett adni, én az elsőnél kiosontom, mert megszólalt a mobilom (lányom) , s kisomfordáltam....megkönnyebbülve, de a beszélgetésünk után is még kiszűrödött a hagymaházból a tamtam....
GALAMB SZÖKŐKÚTTAL 2011
tikkadt melegben, biciklizés közben, elhaladva a szökőkút mellett, a párkányán egy galambra lettem figyelmes, visszakanyarodtam a közelébe, a fényképezőgépemmel, nagyon óvatosan-lassan-nesztelen, nehogy megijedjen tőlem, és elrepüljön idő azaz exponálás előtt. De rám se hederített! csak egyre a vizet nézte, szagolta, talán egy pár csöpp rá is esett, és hűtötte... sokáig áll ott... a végén én untam meg , és hagytam ott (miután körbefotóztam) - (magam is lehűltem kissé a szökőkút közelében...)csak a kész képeken láttam a zöld gyűrűt a galamb lábán (lehet, hogy ezért is nem mozdult...?)
jóval később jutott eszembe Apollinaire képverse
(sebzett)galambról és a szökőkútról
aliz2. :: 2011. júl. 18. 0:08 :: 4 komment :: Címkék: Apollinaire, fotok, MAKÓ, vers
szabadtéri tanulmány
volt egyszer egy remek tévéjáték: Tanulmány a nőkről..
szellemes, bájos, remek szinészekkel: Venczel Vera, Ruttkai, Latinovits, Páger Antal, Bodrogi...Darvas Iván
élvezet volt nézni (azt hiszem, kétszer is megtettem)
ez a mostani, kései, zenés variáció nem tetszett! a sok régi sláger erőltetetten kapcsolódott a cselekményhez, de egy idő után átkattantam, s próbáltam humoros oldaláról nézni a szinpadot... könnyed-nyári szórakozásként, tudva, hogy amin mások olyan jól szórakoznak (még hahotáznak is) nekem nem az... kibirtam, mozdulatlanul ülve, nem moccanva szűk helyemről....
TIHANYIK 2012
a KOGART GALÉRIÁBAN Tihanyi Lajos életmű kiállítás van
leginkább a festő személyisége érdekel
a tárló alatti levelekben megmutatkozó
és a portrékban látható,
igen, nem csak az önportrén, hanem
mindegyikén (L. Ady, Illyés, Máray...)
valamennyi portréja hasonlit egymásra, (Tersánszky, Babits)
önmagára...
akárkit ábrázolnak, mindegyikben ott van , benne, alkotójuk,
ez a különleges, érzékeny festő, akinek oly fontos lehetett a kapcsolattartás a barátaival, egyáltalán az emberi kapcsolatok a többi emberrel, - hiszen süketnémasága ellenére olyan eleven (bár nagyon érzékeny s sebezhető) kapcsolatban tudott lenni oly sokakkal,,, neves kortársak közül, akik valamennyien viszont szerethették
egyikőjük,
Tersányszky Józsi Jenő irta róla:
"Az életnek akkora szeretetével és értésével valóban kevés ember dicsekedhetett, mint Tihanyi Lajos, a festő. Képei is valami tömörített életvidámság kifejezői. A furcsának, és mégis igaznak összekeveredése, a lényeglátás, az okos, nyugodt nem bántóan gunyoros mosolygás az életen... valami ilyen az, amit Tihanyi művei éreztetnek szemlélőjükkel az egyéniségéről.... Tényleg csoda volt a lelkisége. Súlyos testi fogyatkozásával, süketnémaságával, szinte azt gondolta az ember, kedélybetegeket hozzá kellene küldeni, mint az orvoshoz, hogy meggyógyuljanak egyénisége varázskörében."