zötyögök Szeged felé a buszban, elég hátra ültem, mert csak itt találtam viszonylag megfelelő helyet, már csak az utolsó előtti sorban, mikor felszáll egy elég népes sereglet, s elég hangosan, főleg egy szemüveges kislány kiabálgat, hova üljön, ki hova ül, mögöttem hasonló, de érettebb hangon egy másik hang rendelkezik, hátranézek, ugyanaz az arc, csak nagyobban, mint a kisebb, no, "alma nem, esett messze a fájától" hangerőben sem, aztán egy idősebb nő (őszülő hosszú copffal, szemüveges, mint a legkisebb) tolul még hátra... ugyanazok az arcvonások... (?) Egymás mellé ülnek, szép sorban, mint az orgonasípok. 3 azonos arc, 3 generáció. Kicsit rájuk is csodálkozok, Mondom is a legszélén ülő kislánynak, hogy csak ezért nézem őket, mert olyan egyformák... hát persze, hogy azok, mondja a középső, hisz "rokonok vagyunk", gondoltam is, mondom, 3 generáció, ugye, nagymama, anya, unoka - az unokának meg, hogy pár év múlva pont olyan lesz majd, mint a mellette ülő anyukája... ha lenne nálam fényképezőgép, le is fotóznám őket - engedelmükkel...de ugye szoktak csinálni fényképet, persze-persze, mondja a nagymama, most lesz a 85. születésnapja az anyukájának, (4. generáció!), és akkor szoktak csoportképet készíteni, most már 30 unokával! És mind hasonlít egymásra, persze a dédnagymamára is... A múltkor valamelyiküket meglátta valaki az utcán, és egyből tudta, hogy az ő családjukba tartozik, pedig korábban még nem látta.... (én is jártam már így...)- De nálunk, nem ilyen szembetűnő -anyai ágon - a hasonlóság... én is, lányom is, inkább az apai ágra "ütünk", de érdekes módon, ahogy telnek az évek , kezdünk el hasonlítani anyáinkra is... Pár éve, meg is jegyezte egy közös, idős ismerősünk, hogy szinte összetévesztett anyukámmal... mintha őt látta volna lejönni a múzeumlépcsőn egy kiállításmegnyitón, s az én lányom is néha az én mozdulataim, arckifejezésem "öröklését" mutatja...- pedig születésekor még "tiszta apjá"nak tűnt csak, mint ahogy én is... Tegnap este, hogy hazajöttünk Szegedről, belenézett az előkotort régi fényképalbumokba, s egy képnél szinte felkiáltott, hogy ő is épp így szokott tanítani, hogy félig felül az asztalra, mint én a képen... (No, ez helytelen, mondom, meg én itt nem is éppen tanítok, hanem rendezem a diákszinpadosaimat, de hát ő is csak mikor az egyetemistáit okitja, demonstrátorként, gyakorlati órán, csak akkor... hiszen még ő is az... szabadkozik, középiskolai gyakorlótanitáson véletlenül se...) De hát mi ez is, ha nem "örökség" , ez a fajta "szabadkozás" is, s főleg, hogy ő is a magyar irodalom és nyelv tanárának (is) készül - mint én - ha amellett másnak is.) (ugyancsak.) De én mosom kezeimet... én semmilyen ráhatást nem gyakoroltam a pályaválasztásakor!
lányom -idén- pápai diákok közt az anyanyelvi versenytanításán
Itt meg én, diákszinpadosaim körében (vagy 30 éve)... próba előtt, a gimiudvaron...a darab címe (épp) A mi nemzedékünk... még az öltözékünk is hasonló lányommal (a sötét mellény, a fehér ingblúz!) (bár abba se szóltam bele!) - ... igaz az én mellényem farmer volt.
(most nem találom ezt a fotót, de tessék újra nézni a felsőn a lányomat:) - nincs sok különbség!
aliz2. :: 2008. máj. 23. 23:58 :: 1 komment :: Címkék: , anya, fotók, kapcsolatok, lanyom, utaza
.jpg)
