7, 51-kor kérdem lányom tól sms-en? Olvastad?
7,52-kor azaz rögötn válaszol: hogyne, nagyon sajnálom
és perceken belül olvasom mr a nekrológot a Magvető oldalán:
Nádasdy Ádámtól Turi Tímea búcsúzik:
Akik ott voltunk, sosem felejtjük el, milyen volt, amikor Nádasdy Ádámot a FISZ-táborban 2022 nyarán körbeülte népes, figyelmes közönsége. Most ezen a különösen szürke, esős reggelen furcsa vigasz visszagondolni arra a verőfényes délutánra, amikor a susogó lombok alatt megkérdezte Károlyi Csaba, hogy újabban miért ír olyan sok istenes verset. Nádasdy körülnézett, és azt mondta: „Van egy rossz hírem, egyszer mindannyian meghalunk” – és tanárosan felemelte mutatóujját, úgy nézett körül, mintha egyszerre mindenkire –, „nem most, de kivétel nélkül.”
Hát akkor ő most.
Akik ismertük, sosem felejtjük el páratlan stílusát, édes humorát, szigorú tudását – és hogy a legszigorúbb mégis önmagával volt. Akik vele dolgozhattunk, akik voltunk olyan megátalkodottan szerencsések, tőle tanulhattuk, hogy a távolság nem elválaszt, hanem összeköt, hogy a munka gyógyír majdnem minden bajra, és most tőle tanultuk meg azt is, hogy csak majdnem. Pontos volt, precíz és fáradhatatlan, és teljesen unortodox módon lett széles körben is népszerű – nemcsak költőként, de nyelvészként, műfordítóként is. Mert hiteles volt, és ellenállhatatlan.
Akik olvastuk őt, sosem felejtjük el, hogy bármiről írt, az érdekes volt. Nem volt az a száraz nyelvészeti összefüggés, az a verstani kérdés, ami ne lett volna eszméletlenül izgalmas úgy, ahogy ő mesélte el. A memoárírástól határozottan – és persze milyen udvariasan – elzárkózott, de amikor történeteket mesélt a gyerek- vagy a fiatalkoráról, az mind-mind feledhetetlen stílusú elbeszéléssé vált. Amit emlékeiből közössé tett, azt is pedagógiai célból tette: okuljunk e példákból. Ugyanígy a verseiben is minden apróság fontos lett: egy nipp, egy reggeli vagy egy esernyő; minden fontos volt, amit a figyelme azzá tett.
A tőle tanultak kapcsoljanak össze műveivel és minket ezután is.
A fényképet 2024 júniusában a Billeg a csónak című kötet bemutatóján készítette Valuska Gábor.
s alatta 1, 2 ezer ember reagálása...
Akik ott voltunk, sosem felejtjük el, milyen volt, amikor Nádasdy Ádámot a FISZ-táborban 2022 nyarán körbeülte népes, figyelmes közönsége. Most ezen a különösen szürke, esős reggelen furcsa vigasz visszagondolni arra a verőfényes délutánra, amikor a susogó lombok alatt megkérdezte Károlyi Csaba, hogy újabban miért ír olyan sok istenes verset. Nádasdy körülnézett, és azt mondta: „Van egy rossz hírem, egyszer mindannyian meghalunk” – és tanárosan felemelte mutatóujját, úgy nézett körül, mintha egyszerre mindenkire –, „nem most, de kivétel nélkül.”
Hát akkor ő most.
Akik ismertük, sosem felejtjük el páratlan stílusát, édes humorát, szigorú tudását – és hogy a legszigorúbb mégis önmagával volt. Akik vele dolgozhattunk, akik voltunk olyan megátalkodottan szerencsések, tőle tanulhattuk, hogy a távolság nem elválaszt, hanem összeköt, hogy a munka gyógyír majdnem minden bajra, és most tőle tanultuk meg azt is, hogy csak majdnem. Pontos volt, precíz és fáradhatatlan, és teljesen unortodox módon lett széles körben is népszerű – nemcsak költőként, de nyelvészként, műfordítóként is. Mert hiteles volt, és ellenállhatatlan.
Akik olvastuk őt, sosem felejtjük el, hogy bármiről írt, az érdekes volt. Nem volt az a száraz nyelvészeti összefüggés, az a verstani kérdés, ami ne lett volna eszméletlenül izgalmas úgy, ahogy ő mesélte el. A memoárírástól határozottan – és persze milyen udvariasan – elzárkózott, de amikor történeteket mesélt a gyerek- vagy a fiatalkoráról, az mind-mind feledhetetlen stílusú elbeszéléssé vált. Amit emlékeiből közössé tett, azt is pedagógiai célból tette: okuljunk e példákból. Ugyanígy a verseiben is minden apróság fontos lett: egy nipp, egy reggeli vagy egy esernyő; minden fontos volt, amit a figyelme azzá tett.
A tőle tanultak kapcsoljanak össze műveivel és minket ezután is.
A fényképet 2024 júniusában a Billeg a csónak című kötet bemutatóján készítette Valuska Gábor.
s alatta 1, 2 ezer ember reagálása...
