a történészeink konferenciáján az előadása előtt Pné Szabó Zsuzsa megkérdezte, ki ismert Gazdapusztai Gyulát - magasba emeltem a kezem, hiszen akkor tanitott az egyetemen, mikor én odajártam...

(később Zs elmesélte felvételi élményét vele, amikor is 20 percig faggatta keresztül-kasul a régi és új történelmen, végül is 4-t adva neki)

..a konferencia legvégén, órákkal később

odajött hozzám a hátsó sorból egy úr és megkérdezte, hogy  ismertem a Gazdapusztait ? de személyesen?

mondtam, hogy sajnos személyesen nem, mert én nem történész voltam, de egy időben voltunk az egyetemen, és egyébként is őt nem lehetett nem "ismerni", nem tudni róla...

bólogatott

nagyon megdöbbentett a halálhire, két évvel a diplomázásásom után, 1968-ban az öngyilkossága

bár akkoriban több tanárunk is ezt az utat választotta (Horváth Pista Karcsi, , Pósa Péter stb...)

bólogatott, tudta..

sót évfolyamtársaim is...(Belédy, Kalmár Zs, Homoly Éva...)

hümmögtünk

megkérdeztem, hogy ő személyesen ismerte-e

hát igen,  vallotta be, ő az egyik fia , mellette ült hátul a másik,,, feleségeikkel...

nagyon sajnáltam, hogy nem ismerhettem személyesen

sajnálom most is

sajnálom magunkat....

elmenőben . kint álltak a folyosón még - már mint ismerősok minden jót kivántam, neki,  nyomatékosan...ő is... mit tehetünk!?! (eső után...)

de mit is  tehettünk volna!