Egy gondolat repül

A száraz levelek fáradt szárnyain.

Aztán lehanyatlik.

Földre hulltak vágyaim.

 Az emberek furcsán komolyak,

Egyik sem tudja , mi  a bánatom,

Azt hiszik a régi érzés fojtogat:

Ősz, elmúlás, fájdalom.

Csak én tudom egymagam, hogy mi fáj,

Csak én tudom, hogy széttép a magány,

Mely ősszel, nyáron, minden évszakon

A nyomomban jár…

 De most, ezen a szótlan őszi napon

Mellém szegődött egy eltévedt sugár.

 Szeged, 1963. október 12.

A fotót ma délután exponáltam... a verset  47 éve irtam, 20 évesen, az egyetemi kollégiumban, afféle -hábetlerizmus" elleni(?)- költői versenyként.(a Rozsdatemetőt akkoriban olvastuk, vitattuk).. egykori szoba- ill."költő(?)társam" szokta olvasni a blogomat , vajon ő hogy emlékszik arra a régi őszi napra, pontosabban estére, amikor 20 évesen ... miért is voltunk annyira szomorúak(?)... (ő - ha jól emlékszem? "szürke pulóverbe csomagolva vitte a lelkét..."(?) AZ ő verse mindenesetre jobban tetszett nekem , mint a magamé... De azért vitathatatlanul Rilke több mint 100 éves eredetije viszi a pálmát..., akár egy fohász. Jaj, de szép - akár az ősz - :

Itt az idő, Uram. Nagy volt a nyár. 
A napórákra árnyékod bocsássad,
s a szeleket ereszd a földre már. 

Parancsold: a gyümölcsök érjenek be,
adj még két délies napot nekik,
add, hogy beteljesedjék mindenik,
s a mézet gyűjtsd a dús szőlőszemekbe. 

Kinek most sincs még háza, sose lesz,
s ki most maga van, már marad magára,
éjszaka olvas, folyton levelez,
s a ligetben bolyg, valakit keres,
mikor a lombok őszi tánca járja

(1902)

...

úgy látszik, mások is úgy gondolják...http://oszinap.blogspot.com/

aliz2. :: 2010. okt. 29. 23:43 :: 5 komment 
Kategóriák: hétköznap, kultúra :: Címkék: emlek, foto, hangulat, idojaras, irodalom, ősz, vers