hiába várom az emlékülésen készített filmet.... igy saját memóriámra és jegyzeteimre hagyatkozom, hogy felevenitsem azt a nagyon méltóságteljes megemlékezést ami 22-én volt az ELTE bölcsészkar könyvtárában, mit zsúfolásig megtelt.... Anit megidézve...)

az asztalon a  festmény (amiről irta nekem 64 októberi moszkvai levelében, hogy "ma lefestett egy moszkvai festő, szörnyen tetszik a kép"...


előtte bizonyitványok, oklevelek, kitüntetések....

fénykép albumok, meglepetésemre lányom  4éves képe is a fotók közt

kivettem s a hátlapján ezt láttam:







Sz. Edit. , T Ibolya Szegedről a nyakamba ugrottak, hogy hetedhét határon túlról,  itt találkozunk

de nekik elöl volt foglalt helyük, mint felkért felszólalóknak


a tanítványokkal kezdték, (az ő kezdeményezésük is volt az ülés)

a doktoranduszokkal, kik Ani teljesség- ,  tökéletességigényét idézték,..
.
aztán pályatársak, szegediek, dombóváriak, pestiek következtek

legendás lénynek tartják...akit az irodalom mellett a művészetek is érdekelték, s szellemi műhelyei voltak, intenzív, intellektuális jelenléte, és egy metróállomásig tartó beszélgetés is, lejegyzetelni való volt... (érdekes, egyszer utánam is egy metróálloméson kiáltott Julika,,)

humora is volt bár az öregebb korra megfakult... (emlékszem, ugyancsak egy metróajtban mutattam újszülött Unokám fotóját neki, épp szopott rajta, és az anyjáéhoz illeszkedő  mozdulatán el is nevette magát, mint egy tréfán)

mindenhol szerették, ahol csak járt, Oroszországban pl büszke is volt erre a mondatra maga a mi emberünk


a dolgok legbelső lényegéig hatolt

sajnos befejezetten maradt a képzőművészeti szöveggyűjteménye (utóbbi időben mindig erre hivatkozott, gyors beszélgetéseink miatt...a könyv kézirata hívta))
remélhetően a tanítványok folytatják
bár nehéz lesz nélküle -  jegyezték meg

***

maximalista volt, lelkiismeretes, precíz
szeretett beszélgetni (film, kiállítások, koncertek)
de szerette a virágokat is és a parfümöket(?)  nem csak a könyveket (jegyezte meg egyszer szarkazmussal )

elegáns volt mindig

...

aztán következtek közös pályatársaink


Kelemen János Jimmy meglepetéssel,, mert engem idézett- (a fbról  Anival kapcsolatban) közben megkeresett hol vagyok, ott ül, mondták,  mondom itt áll mert addigra felálltam, jobban látni, ő is "örült" (hogy legalább ebből az alkalomból találkozunk, utóvégre az életünk öröme, minden gyászt legyőz: aztán arról beszélt, hogy olvasott egy ragyogó filozófiai tanulmányt (maradva a kaptafájánál ) Anitól, s más nem  a filozófusok közül  és nem is került be a jelen szellem vérkeringésébe... milyen kár (én meg megint apám logikai tanulmányára gondoltam...az se...pedig korszakalkotó lehetett volna , tán még most is... )


Edit is szólt, együtt tanulásaik emlékét idézve fel,  mintha vele a vidámság költözött volna hozzájuk, de aztán előbukkan egy szintagmában titokzatos drámaisága is  szerencsére.... (Edit csak a tanulópartnerként ismerhette a bonyolult Anit...s csak felsőbb éveinkben, mikor mi már távolabb kerültünk)


Simoncsics Péter régi ifjabb barátként egész társadalmi és pszichológai vetületét adta Ani tragikus sorsának szinte fátumszerűen az albérletek sorától, kiszolgáltatottságokon át,, érzékenységén keresztül, azt sem véletlennek tartva hogy a puskini felesleges embertől indult el, francis szakon át, az orosz formalistákig, akiknek épphogy eltűrték a kutatását,... majd főleg Paszternákig...Ajtmatováig, Cvatejeváig (mintha életüknek e mintáját követte volna)

(állítólag politikai okokból került el Szegedről a pesti Eltéré, ami nem lett igazán szellemi otthona

szüleit befogadta, mikor végre lett lakása s az ő tolnai otthonuk tönkrement, de migránsokat is istápolt...



Dombóváron csak egy-két évig tanított középiskolában...de erős nyomokat hagyott ott, ahogy  egy egykor tanitványa nyilatkozik róla

tisztelték, szerették...lelkes, kiváló tanár volt, és szerény, fiatal, okos, szép, határozott, derűs és bölcs

magával ragadta a tanítványait

T. Ibolya mint egykori szobatárs szólt...filozófiai hajlamáról, felelősségtudatáról, adakozó gesztusairól, hogy saját érdekeit nem nézte, a mindenkori munka beszippantotta, torzóban maradt, harcolva az idővel, önmagával, szellemi igényeivel ,  elszórta magát  nem egyszer  el is lopták, amit mondott

munkatársai:

alkotókörére emlékeztek (mir muz)  a múzsák világa, köre

még a diszkrét gyöngysorát is megemlitették, miket tiszteletére emlékére fel is vettek... ekkora hatást.....


a legmeglepőbbet Szilágyi Ákos mondta róla , egykori opponense... s mintha meg is fejtette volna rejtvényét

Anna akkor habituált, mikor már nem oktatott  mondta, de ő ambicionálta

szerinte ő olyan egyéniség volt , bölcs ember, s erre mondott egy orosz kifejezést (celomudrie), aki minden részletről lemond, feledve az egyénit (amiből hübrisz lejetne)

nem ő volt a fontos, nem a siker ( a tanitványoké már igen)

és mindez bizonyságául elmondott egy Pasternak verset

büty znamenitüj nekraszivo
ismertnek lenni nem szép

az alkotó patkánymérge a siker

hiresnek lenni nem illendó
magasba fel nem ez emel

csak élj
ahogy a táj vész bele a ködbe


Szó volt saját személyének rejtőzködéséről  s e vonatkozásban kedvenc francia regényéről a Rejtőzködő istenről

a kérdésre , hogy előtérbe kerülhet-e a szerzői én a tudományban, nem volt a válasza

Hetényi Zsuzsa  is személyesen szólt annyi hivatalos után, elárulta miért az a felső van rajta mint férje temetésén...

30 évig volt közös szobájuk...

tiszta volt, megszenvedetten az

munkabiró, tartózkodó, nem gondolt önmagára

metafizikai alkat, pl reikizett

járt a spec szemináriumára, tanitványa lett

ő is hálás lehet a tanitványoknak


elhangzott hogy tudott indulatos is lenni, ha sérelem érte

nehéz ember volt, sérülékeny, pesszimista is, elismerésre vágyott


mint témavezető szuggesztiv, energikus, adakozó (könyveket adott, kölcsön,operajegyeket...) főzött, még az ismerettségeit is megosztotta

valaki aki azt mondta, tőle tanult szerkeszteni, egy érdekes felvetést tett, mi szerint

HAN ANNA VALÓSZíNŰLEG NEM HALT MEG

s ezt olyan hihetóen mondta, hogy minden kétséget kizárt vele
mert ritka egy ilyen emlékülés, ahol , ahogy a hozzászólók emlékeznek rá, s még mindig csak kutatják, ki is volt ő, mert még mindig nem ismerjük igazán,,..

igen, az ember továbbél mások életében... lám

ezért nem is búcsúztunk

inkább mintha valami kezdődne,....


november 22