egyre gyakrabban jut eszembe Szauder professzorom jóslatnak (még pontosabban baljóslatnak)tűnő s egyre jobban beteljesedett definíciója rólam....próféta volt...de hogy ismerhetett ennyire? első-, másodéves egyetemistaként, aki néha - kérésére- konzultált nála régi magyar irodalomból (mondjuk Balassiból: Júlia szép leányt..és megdicsérte a stílusát...hanem: az ítélete en bloc kemény volt, lehet, hogy meg akarta akadályozni a beteljesülését?, de én inkább önbeteljesítő jóslatként... "engedtem " neki...(?)

hogy hiába vagyok olyan tehetséges, amilyen!, 3 tulajdonságom miatt mégse fogok ahhoz mérten érvényesülni (a sorrendre meg a pontos szavakra nem emlékszem de a lényege ez volt): 

egyébként meg, most belegondoltam, retrospektive, és arra a meglátásra jutottam, hogy nem is voltam én olyan nagyon se lusta, se ingerlékeny se félszeg!lehet, hogy a profom szemében, előtte igen... de amúgy egyáltalán.... (na jó volt nálam szorgalmasabb is, de inkább ambiciózusnak meg törtetőnek mondanám, meg elég érzékeny voltam (de ez nem feletétlen negativum), s félszeg? hát igen, a prof előtt biztos.

lányomnak mikor elmeséltem ezt az epizódot, ő nagyon dühös lett a (nagytekintélyű s tisztelt) tanáromra, nem értettem, miért is, én inkább, személyes figyelemnek vettem, szinte a tartalomtól függetlenül. (a mi időnkben ez nem is volt divat, az egyetem személytelen világában) De azt hiszem a lányomnak, van igaza... (volt egy hasonló eset, egy másik egyeetemi tanárommal Sz-szel , attitűdje értelmezésével kapcsolatban...Én mindig olyan megengedő és elnéző vagyok a (volt)tanáraimmal, bezzeg ők...) Áh már persze mindegy is... De tisztában kéne lenni egy tanárnak azzal, hogy minden szava milyen mély nyomot  hagyhat....