aztán egy verscsokor  Illyés és Wass Albert egy csokorban ,és kisérőzene diszkréten , halkan, a Schindler listájából

dandárparancsnok szónok bevallása szerint alig is tud megszólalni a szép műsorszámok után, de azért megható és egyben katonás beszédet mond, hősi bajtársiasságról és dicséri Makó lakosságát is, a katonaemlékeket ápoló hűségéért

Gyóni Géza vers is elhangzik, az országos hírnévre szert tevő önkéntes katonasírápoló lány olvassa fel...csak egy éjszakára variálódik most a csak egy éjszakára hangsúlyozásával következetesen., de számomra megfejthetetlen makacssággal...pedig a lényeg máshol...

Megkerülöm a teret, - sok katonát.is _így szembe belátom a katonaszobrot, a kereszttel,



de amúgy is folyton azt hallom itt is ott is, hogy milyen jó, hogy keresztény a kormány, az ország, mindenki, node akkor "hova álljanak a belgák" szó szerint , már megint...s nem is  tudom, hova, csak keresem a szememmel azt a szúk kis emléktáblát az emlékműszalag legvégén ahova vésve számmal nem névvel az 1159  makói zsidó elhurcolt áldozat,  munkaszolgálatos is, és tudom, hogy a felsemírt 116o.. az én Budapestről Makóra helyezett apám,,,, és alig várom, hogy majd odamehessek... a keresztes szobor a reformatus pap által (az Atya Fiú és Szentlélek nevében) történő  felszentelése után  és egy Ezsau idézet után: vigasztaljátok népemet! mondja (tehát ez szólhat akár a "belgáknak" is)   Meg mindenkihez a népdal is. , amit egy copfos lány énekel szépen, tisztán, öntudattal, bátran

Virágokat raknak a hozzátartozók az emlékműszalag párkányára...


 ahova majd én is, a végébe, fogok kavicsokat... mikor már a tömeg szétoszlik....

A felszólítás ellenére a Szózatot nem énekli a tömeg...pedig a dandárparancsnok hazaszeretete miatt is dicsérte a makóiakat, csak a zenekar fújja... én meg magamban (bár rég tudom, hogy kissé elhibázott és anakaronisztikus mára ez a régi itt élned halnod kell, holott úgy tűnik pontosan azt teszem...) Bölcsőm az, s majdan sírom... csak épp nem biztos, hogy meghagyták hazámnak, csak épp közben az apámat még bölcsős koromban kitaszították, s  megölték, nem tudom hol, s sírja sincs.... csak itt ez az odaképzelt plusz 1 szám..ami emlékeztet rá.(?) s csak engem...

, miután szétszéled a közönség, fehér virágaikat elhelyezve névvel is megnevezett hozzátartozóik emlékére, én is a már kihalt terepen lerakok 3 kavicsot apám emlékére az én,a lányom, és unokám  - a z ő leszármazottai nevében is.

..

neki se sírja se...
(bár az emlékjel szemben, a volt neológ templomunk előtt végre áll,,,, s az ortodox templom falán , a Mártitok emléktábláján ott a neve is....oda április 16-án szoktunk menni emlékezni)... de nekem nem kell külön esemény, de ha van, nem hagyhatom ki... úgy látszik, boltból jövet se , és "belgaként" se...

de amúgy is sajnálok én minden áldozatot...bár milyen szomorú és lesújtó, a különbségtétel, itt is, s hogy van aki öl, s akit megölnek, mert maga sose ölt....én  gyűlölöm a  háborút, (Legyen átkozott... harsogtam a Margharita Aligier versben párszor, még gimista koromban...és  a Valerij Brjuszov békeverset minden ünnepségen..még általánosban Teli szőlővel a kosár, egy fürtöt adok néked, kóstold csak... jó izét érzed...napfény, szőlődomb, almafák...igen, ez is a béke..."és most, amikor disz sortűz is elhangzott  a katonák puskáiból, előre befogtam a fülem... és láttam ,hogy a gimnázium  tetejéről csapatosan, riadtan,szálltak a madarak, megzavarodva, össze-vissza... nem tudni hova... Féltek. Én is! És féltem az unokámat. Apám dédunokáját. A jövőt.

Igen, "legyen átkozott a háború"