már harmadszorra kellett kicserélni az üveget rajta a lebontott templom sziluettjével, ami vagy lepördült, vagy láthatatlan volt,de most már - új technológiának köszönhetően - maradjon is most már igy.... és maradandóan látható
mig "láthatatlan volt", jópár hónapig. szinte kerültem, elkerültem, kikerültem, hogy ne érezzem a hiányát
hiszen csak a kőhalmaz és egy fekete hasáb látszódott körülötte.
de jött a hir, hogy végre kicserélik, mondták, majd szólnak telefonon, de csak nem, hiába vártam,egész délelőtt
igy hát már ebéd időben elsétáltam az étterem és azon kicsit túl levő hely felé, több méterről egy fehér vászonszerűséget láttam, gondoltam azzal van leborítva az emlékjel de vajon mi van alatta , a régi, az új? esegetett is az eső közben...
vettem a telefont (ha engem nem hivnak, majd én...) és kiderült a teherautó vásznát láttam, amiben hozták az új üveget a remélhetően maradandóan, új technológiával .. épp most rakják fel az orosháziak..
elindultam , és egyszercsak elém bukkant a kupola
nehezen tudom leirni mit éreztem, mintha az igazit láttam volna?...
mindenesetre a szivem összeszűkült, meszes erei , mintha tágultak volna....
hát még mikor megláttam az egészet, jobb mint amit az avatáson eredetileg láthattunk
visszajött az elveszett jelentés...
és nem soká a környék is...esztétikumot és jelentést kap...
Nem érti,, még a lányom se, hogy miért olyan fontos nekem az egész,egyáltalán, hogy legyen ez a JEL!
A jel olyan tárgy vagy jelenség, amelynek (önmagán túlmutató) jelentést tulajdonítunk.
de csak az, aki tudja vonatkoztatni valamire... én még tudom...de már nem vagyunk sokan, akik...
(nekem nem Hekubé...)...
nekem ez a megfoghatóvá váló múlt, a csak legendákból ismert e templom- (és iskola) alapitó nagyapám emléke, mártir apám emléke, a zsidó ünnepekre felvett kék fehér csipkegalléros gálaruhám emléke, a szál virágé amit apám neve alá tettem a templom előcsarnokának márványtáblája aljára, nagyapám kibetűzött nevének emléke , a bibiai tájat ábrázoló ajándékablakon, az általános iskola i igazgatónő általi lekiabálás és megalázás emléke az iskolafolyosón, amiért templomba mentem és hiányoztam a nagy őszi ünnepen, Schulmann kántorunk elcsukló hangjának emléke mázkirokon, az én szorongató és várakozásos izgalmam, mielőtt apám nevét hallom,a karzat nyikorgása mikor még volt külön női rész, bár sok üres hellyel, anyám ünnepélyességének emléke, a riadalomé, az ugrató rémhir nyomán a Maros parti úttörőtáborban, hogy lerombolták a templomot, a megkönnyebbülésé, hogy mégse, és a valóság döbbenetéé, hogy évekkel később tényleg...mégis...s hogy pártház, meg disco, meg most rendőrség a helyén...de pár méterre igen, itt áll, a rá emlékeztető emlékJEL, JELEZVE, hogy valamikor templom állt errefelé... élet volt benne, s nem kövek, kövek, amik csak a gyászt jelölhetik... ezért örülök, hogy most csak a háttérben látszik, és eltakarja őket a templom sziluettje, ami ha rásüt a nap, még ragyogni is tud... ne kopjon le ez a ragyogás... és a jelentés se....kösse össze, ha csak ezen a kis darabon is a földet és az eget...
