Szeptember 1 - ez a dátum valahogy összefonódott - legalábbis bennem biztosan és joggal is - az iskolakezdéssel. (bár volt idő, amikor rugalmasan kezelték ezt a kezdést (is) - praktikusan a szeptember első hétfőre eső napjára téve, de hát voltak egyéb praktikus és érzelmekkel  nem törődő átcsoportosításaik is, mindegy...)

szeptember 1 - egy kicsit mindig ünnepnap volt számomra. Hosszú évtizedekig. Előbb csak iskolásként, aztán  tanárként, de szinte folyton iskolába jártam...

Szerettem a nyarakat, nagyon is!, de amikor jött a szeptember, elfogott valami újrakezdési, ünnepi hangulat. Jó érzés volt, ha egyre összetettebben is az...

Mikor rám volt bízva "kultúr- meg műsorfelelős”ként az iskolai ünnepségek megrendezése, azért meglepődtem, hogy milyen kevés művet ihletett meg a tanévkezdés, sőt egyáltalán az iskola....

Lehet, hogy én gondolkodtam rosszul?

De némileg "örökölhettem" is; anyám mesélte, hogy amikor leérettségizett, utána még évekig milyen fájó érzés fogta el tanévkezdéskor... Mert hogy ő nem tanulhatott tovább (numerus clausus!)

Mikor én nyugdíjba mentem, érezhettem hasonlót. Reggelente lányom elkísértem még az ő szeretett általános iskolájába, s aztán volt úgy, hogy automatikusan továbbindultam az enyém felé,  a gimibe, s aztán pár méter után kicsit megzavarodva, tétován fordultam vissza, mintha nem is tudnám, hogy most hova menjek, mintha nem lett volna hova menjek...

Elmúlt. De azért - mint Móra Ferenc írta azon ritka, iskoláról szóló művek egyikében: a szeptember nekem legszomorúbb hónapom marad erre az életre.