meleg van, de már a töltésen legurulva megérezni a folyó friss illatát...
ez nem változik! évtizedek óta ugyanaz. Jut eszembe, hogy van egy pár hónapos fotóm is, ami a strandon készült, 1943 augusztusában még (következő nyáron deportáltak, jó hogy előtte még megfordulhattam a Maroson)...aztán is de hányszor... és ahogy tekerem a biciklit, jut eszembe, amikor még nem volt meg ez az erdei műút, a töltés tetején baktattunk végig nagynénémmel a tűző napon (rajta mindig volt széleskarimájú szalmakalap - amit én nagyon ósdinak tartottam, de rajtam is lehetett azért valami fehér vászon-) ... volt úgy hogy az unokabátyám felrakott a biciklivázára, és közben ugratott (ma is azt teszi), de legtöbbször anyuval mentünk ki, biciklivel ő mindig csomagolt uzsonnát is előbb, pl főtt kukoricát konyharuhába tekerve!),amit alig győztem kivárni, meg rendbe is tette a lakást előbb...de én csak kajabáltam anyuuuu, mikor megyünk már le a strandra?...nem volt olyan nyári nap, amikor jó idő volt, hogy ne mentünk volna ki, (anyukámék Maroslátogató dinasztia voltak, remekül úsztak, anyu bajnok is, én is hamar megtanultam, s át is úszogattam hamarosan a Marost - ), gimista koromban a barátnőkkel mentünk ki..., egyetemistaként, ha itthon voltam, könyvek társaságában, kezdő tanárként, még a szeptemberi tanítási órák után is, kihasználni az utolsó jó napokat is -akkor volt a legszebb, legnyugodtabb, legsimogatóbb a Maros... menekvésként is , még beszippantani elraktározni a Maros illatát (ugyanazt , amit most is érzek) és a látványát... aztán jópár év szünet, kihagyás, elhanyagolt part, fürdési tilalom... Most már lehet újra szabályosan is fürödni!, és újjáéledt a part, öltözők, zuhanyozók büfé pavilon, stég, nomeg a kalandpark és drótkötélpálya csábítják az embereket... engem nem ezek vonzanak, "
csak" maga a folyó, a Maros... meg talán az emlékek... tán önmagam,- a régi itt is heverésző énjeimmel is -, ami talán legbelül ugyanúgy nem változott, mint a folyó, az örökös változásai(nk) ellenére sem...
itthon vagyok. partjai(nk) mellett...
tudom, valahol itt van az a pár hónapos is, az a tornászkodó kisiskolás, a barátkozó kamaszlány, a rajongó bakfis, a csinosnak tartott gimnazista, az olvasó-komoly,elmélyült egyetemista, a kissé kiábrándult de azért jó dolgokért lelkesedő és lelkesítő tanár.... és szünet, és most itt , ez a 70-es öregasszony, elnehezülten, tétován botorkálva, a vizes homokban, pancsoló kisbabákat is nézegetve, hasonlítgatva saját unokájához, -ezek picit nagyobbak már,- ideképzelve őt is... majd... a partra, ahogy egyszer ő (a nagyanyja ) is itt ült...70 éve... már...
mert az élet folyik, mint a Maros
és örök...
"és örökké lesz nyár..."...
