most a hét túlélő-molinónk megnézésekor , elolvasásakor döbbentem rá, hogy mennyire közös sors köt össze bennünket...mennyire közös a tragédiánk..

Leipniker-Lantos Péter Sinek és Sorsok cimű emlékező könyve alkalmával már tapasztaltam először, nem csak a tartalmi hasonlóságokat, hanem még a megfogalmazásét is...

https://aliz-napok.blogspot.com/2021/11/parhuzamos-sorsok-2009-okt-31.html

most is vele kapcsolatos...ez az egybeesés

a HVGben jelent meg a cikk, legújabb ezúttal gyerekeknek szánt regénye alkalmából, 

(Ami megint csak a letehetetlen gyerekkori deportálási élményeiről szól (letehetetlen neki is mint nekem az a bizonyos gettóbaköltözés körüli böröndöm..

anyánkról szól, én igy fogalmaztam meg (a molinon is ott áll):

anyám ...kétszer adott nekem életet

Péter meg azt irja: saját anyjáról

"Erős akaratú nő volt, aki végigvitt engem ezen az úton,. Nélküle nem tudnám most elmondani ezt a történetet. De a túlélés szerencse, nem teljesítmény, Ha mégis teljesitmény akkor, akkor az édesanyámé, nem az enyém."

De van még döbbenetes hasonlóság, megint csak a megfogalmazásban is

Én azt irom, anyu mindig tudta mit kell tennie . (És erős volt)  "A vagonban zsúfoltság, elmondhatatlan (,,,), El se tudom képzelni, hogy egy másfél éves gyerekkel a karjában egy anya, ilyen körülmények között mit tehet,De anyu mindig tudta, mit kell tennie,)

....Péter meg,  meg ezt, ugyanezt:

"Mindig tudta, mit kell csinálnia"..

Döbbenetes, nem?

Ikrek vagyunk, ikersorsúak...

Örök hála "iker"anyáinknak!