Van az úgy, hogy ismeretlen ismerős helyen ismeretlen ismerősre
gondolunk.
Ezért gondoltam tegnap délután Bécsben Aliz-Julira.
Elég erre a házra ránéznem, és máris látom őt a konyha ablakában
állva a fekete-fehér képen mosolyogva, amint átjárja a napfény.
Mennyire az én életem része is lett, amit valaha Aliz átélt!
Köszönettel tartozom az élményért.
Talán a Stephansdom harangja is éppen akkor úgy zúgott,
ahogy én hallottam tegnap délután?
Vagy csend volt, csak egy nagyváros zaja
kúszott fel a 4. emeletre?
Ugye, azt írtad, hogy a 4.emeleten volt az a bizonyos lakás?
Benéztem a ház mögötti utcába egy pillantást vetve a zsinagógára is,
majd elindultunk a dóm felé. Milyen közel van egymáshoz
a két épület, milyen jól megférnek és elférnek!:-)
Aliz-Juli hoztam neked pár képet, most már ez az utca és ez a ház
Bécsben számomra csak rólad szól! A te emléked az én emlékem
ismeretlen ismerősként is.
Erre is való a blogvilág.
U.i.: Íme, az a bizonyos napsütötte, nyitott ablakú konyhában
készült kép Alizról és a másik, amely alapján még
nyáron azonosítottam a házat Bécsben.
Csak az volt a támpontom, hogy a Stephansdom
látszik hátul az utca végén.
Jó kis nyomozó munka volt, élveztem.:-)
Egyszer kaptam engedélyt tőle a régi képek feltöltésére,
és most élek vele.
Köszönöm.
