tegnap estefelé, boltba menet, zárása előtt nemsokkal, megállított az úton az iskolaudvar vasrácsos keritése mögül kikandikáló virághalmaz

 lefotóztam közelről  is egy részét, aztán mentem tovább  a boltba, hogy zárás előtt, viszonylag időben odaérjek

de még ott is, vásárlás előtt jutott idő rá, hogy körbenézzem a fákat, ahogy a szél finoman mozgatta őket, s jutott eszembe Petőfi, aki szerint beszélt a fákkal a bús őszi szél... , meg a napokban olvasott szöveg arról, hogy akkor veszi észre az ember a fákat s kezd beszélni velük, ha elmagányosodik, megöregszik ..., hát talán ezért is a széllel beszéltette a fákat a költő (és nem forditva) (node hát eleve a szél mozgathatta őket), s irta ezt pont az esküvője után, amikor éppen nem volt magányos, Koltón... vagy  talán a szél az?  és öreg? (azért is "bús", "őszi")

Aztán ma újra ott mentem el a kerités előtt. És furcsa módon nem találtam annyira szépnek a virágokat... (mint tegnap, s a fotón)

Milyen tűnő minden. Ezért kell megragadni mindent abban a pillanatban, amikor megmutatkozik.

aliz2. :: 2011. máj. 11. 23:32 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: fotó :: Címkék: kolteszet, termeszet, vers