valamelyik nap - generációs különbségeket érintő eszmecserénk közepette - azt mondta a lányom egyszer csak, hogy én sokkal előnyösebb helyzetben vagyok, mint ő, mert nekem van arról személyes tapasztalatom, hogy milyen huszonévesnek lenni, neki pedig még nem lehet arról, hogy milyen 60-asnak. Értsem, hogy én igazán joggal lehetnék empatikusabb a huszonéves lányommal szemben, mint amennyire én elvárhatnám tőle ugyanazt az én 60-asomhoz. Hát elakadt a szavam. Igaza van! De akkor az öregek eleve vesztett helyzetben vannak?
Másrészt. Milyen is huszonévesnek lenni? Én negyven évvel ezelőtt voltam az. Akkor másmilyen volt, mint most. Most biztos én is másmilyen huszonéves lennék, mint a 60-as években. ("A kor hatalma"!) Hogy lehetnénk, lehettünk-e volna barátnők, - ez abszurd kérdés. De most vagyunk kortársak! Most lehetünk barátnők. (szerencsére mondott valami ilyesmit is lányom..., hogy most azok vagyunk!:)
Nekem már a saját huszonéveim is olyan távol esnek tőlem. Távolibbak , mint lányom huszonévei, amik most zajlanak, ha földrajzilag olykor távol is, de itt, a közelemben - időben, és... lélekben.... (bár annak nincs is ideje, talán...)
Mégis, úgy döntöttem, hogy odaadom neki azt a naplófüzetem, amit épp akkor kezdtem irni, amikor 26 lettem; és úgy éreztem, új korszakba léptem (1969. júliusában)... Talán tanulságos lesz, neki is. Meg én is átolvasom, hátha nekem is.
Hátha mégis csak találok közös vonásokat az én 26 éves lányom és a valamikori 26 éves énem közt...
(úgy látszik, egy ideje foglakoztat ez a téma, lásd már itt is:
http://lineas.freeblog.hu/archives/2011/01/23/időjátékok/ )
aliz2. :: 2011. febr. 28. 0:01 :: 4 komment
