ez még tegnap történt - amikor elmaradt a napi bejegyzésem- dehát hiába: az ember vagy él vagy ír. úgy látszik tegnap "éltem", nem hagyva időt írásra. vagy csak ellustultam a nap első részét, a második rész viszont áthúzódott a másnapba, amikor persze megint írásra maradna legkevésbé idő - de most már az írást preferálom, zavar a tegnapi línea hiánya is.
szóval tegnap a fél 4-essel beutaztam Szegedre, a grandcafebeli "bálintnapi kultúreseményre" , s előtte még vettem két jegyet a belvárosi moziba a mai Nyugalom díszelőadására - mégiscsak.- ami épp most kezdődhet, a sors viszont úgy akarta, hogy kárbavesszenek a jegyek, s mégse menjünk el a neves eseményre; pedig a könyv olvasására is ráhajtottam, de csak a felénél tartok, ott viszont annyira besűrűsödött, hogy nem lehet vágtatni vele, csak topogni... és sejteni, hogy a képi megformálás halvány részét se tudhatja visszaadni az írói többrétegű mondandónak, szerkesztésbeli raffinériának, ahogy egyre mélyülnek az cselekmény bugyrai, ahogy előre haladunk, egyre több titkot tudunk meg, olyanokat is, amiket talán filmvásznon nem is szívesen látnánk - minden esetre a buszban épp egy ilyen jelenet olvasása közben (nem mondom hogy csak ezért , de) olyan rosszul lettem, mint talán még soha...
de tegnap: bálintnapi mulatságok, a grand caféban, a helyszínen találkoztam lányommal, aki ugyancsak felolvasott ezen a régi hagyományokat felelevenítő esten, amikoris ifjú írók, költők ismertették magukat a közönséggel és egymással; felolvasás előtt, a programba iktatva is "a költő vére" c. Cocteau film, ami az egész estnek címet adott ugyan, de nem igen vették komolyan ezt mások, még a szereplők sem, kb 9-en néztük a költő vérét a filmvásznon, szerencsére csak fekete-fehérben. (bár én a színes tévén is le szoktam csavarni a véres jeleneteket) - no persze itt minden allegoria volt és szimbólum és játék vagy álom, de azért mégis.
(itt persze még nincs vége, még folytatom :)) csak az "élet" megint közbeszól (vacsorakészítés formájában).
(folyt: -vacsora után-) a film és a felolvasás közti szünetben bementünk a Grand kávéház részébe, találtam közben egy Mancsot épp a sisso féle (blogjából megtudott) csehtamás interjúval, lefotóztam a falon lógó egyik kiállított festményt, ami héber betűsorok alatt kerékpárosokat ábrázol (majd le kéne forditani )-a legújabb makói fotópályázat témája épp a kerékpár - de ez így nem lesz valami épületes - majdnem csak egy repro... lyányom viszont, hiába fotogén, nem engedi, hogy fotózzam - még eseménykor se. még jó, hogy a hivatásosabb fotósokat nem tudja letiltani:
a középiskolások blokkja után jöttek ők, egyetemisták és így tovább... közte szünet.
a "kicsik" kicsit elfogultak - főleg önmaguktól, a költészettől - nem tudnak betelni magukkal, csupa narcisz, csupa modorosság, itt-ott kis önelégült önmosoly; de azért olykor figyelemréméltó gondolatok, mondattöredék is elhagyják mosolygó szájukat. És a végén egy dal, abszolút hiteles, sőt katartikus. Önarckép a mai fiatalságról kívülről s belülről. fájdalom , szembefordulás és elfogadás; megmutatás. és igazi zene azaz érzelem... hiába a zene... a zene... megemel mindent. "A többi csak irodalom"
De jó hallgatni azt is. Verseket. Lyányom az egyetlen prózaíró (immár). De az ő szövegében is ott a költészet.
De még mennyire! Most éppen egy egész élet, előrevetítve - egy bolti eladólány monológjában. Honnan tud "idegen" alakok bőrébe bújni, azaz eleve belülről ábrázolni, megteremteni ezeket az alakokat?!
Gratis az örök Casablanca.
Maradunk vagy 4-en rá! A gyerekek kimennek az asztalokhoz már. Én is csak félig tudom megnézni a filmet. De a Sam játszotta melódia, ami visszahozza a múltat, a párisi képeket, még a fülemben, bennem, míg sétálok a buszmegállóhoz, át a belvároson, az utolsó, haza hozó buszhoz. Mire itthon vagyok, mindjárt éjfél, azaz holnap (ill. ma).
as time goes by............. "Play it again, Sam! "
