tegnap este már nem tudtam a lábamra állni, annyira fájt a térdem, már délután is nagyon nehezen tudtam behajtogatni a vőlegényék kocsijába beülvén. Unokanővérem hívott telefonon estefelé, mielőtt Dél-Afrikába repül huzamosabb időre, a fiáékhoz, (aki ott diplomata), hogy ne legyen egyedül, meg ott melegebb is van - a fájó izületeinek - mint a havas-fagyos Kanadában; mikor  kérdezte tőlem, én hogy vagyok, meg lyányomtól is, csak a gyakori fejfájás volt a fejemben, de ez a térd fájás, később, alaposan megvisel(t), viszont. Megnéztem a lelki lehetséges okokat, bár tudom, ennek régi a fizikai megnyilvánulása is, de ennyire mint most, nem emlékszem, hogy fájt volna, - a mozgásképtelenségig...  szóval az alázat a kulcsszó (lélekben) a térd (fizikai) meghajlási nehézségeiben  - (van is ebben valami,) - találtam két térdszorítót (előrelátóan vettem a kínaiban, pár hónapja), de lehet, hogy emiatt is, a talpamba állt elmúlni nem akaró görcs. Jajgatok a díványon, miközben lyányom hátrafordul a számítógép elől, hogy ugye ne mondjon most rossz hírt, mikor úgyis ennyi bajom van. - Ne is! - mondom. - Most nem tudnám elviselni! De hol olvastad, csak annyit!...- A Literán. - Meghalt már megint valaki? - Igen. - A kedvenc íróm? - Nem !- A kedvenc tanárom! -Igen. - Szőke György - mondom. -Igen....

 Elhunyt Szőke György.... -olvasom a Literán...

tegnapi blogbejegyzésémbe beírtam a már nem élő de bennem élő feledhetetlen tanáraim listáját, aztán ma reggel írtam alá egy másik sort is,  igazságérzetből, a feledhetetlen de még valóságosan is élő tanáraimat felsorolva... s az ő neve is ott, a végén ... pedig már akkor is amoda kellett volna...

nagyon szomorú vagyok.

(A görcs a lábamból viszont egyből kiállt, el is feledkeztem róla , - az erősebb fájdalom elnyomhatta a gyengébbnek bizonyulót.