Ma megvolt a féligfeledett makaiakról szóló előadássorozat 2. része: Dobsa Lajosról.
Jól sejtettem 2 hete az akkori visszhangjaiból, hogy meg fog csappanni legközelebb a hallgatóság száma. De ez csak mennyiségi "csappanás" volt: 14 főre;
előadás után is olyan élénk szellemi cseverészésbe fogtunk az elmondottak kapcsán, hogy csak na!
Lehet, hogy volt valami tinglitangli színházi előadás is egyidőben a Hagymaházban (bár oda más ízlésű közönség megy) - mindenesetre szegény előadó hiába várt 10 percet a kezdéssel: "hátha történik addig valami", s hiába vetítette ki előadása pontokba foglalt vázlatát, a remélt középiskolás hallgatóság kedvéért, mert azok egyetlen egy személyben sem képviseltették magukat, tanárt is beleértve...
Úgy kell nekik! Mert nagyon érdekes volt (számomra: megint), s talán az ő szájizük szerint is, most cselekményesebbre sikeredett!
Szóval itt van ez a Dobsa, városunk fia, itt született, ezen a tájon, pontosan Makón. Van is mellszobra a főtéri szoborparkban - Pulitzer mellett( van is szellemi közük egymáshoz, mint kiderült - Dobsa korát megelőző "reportázsai" révén, amelyet nagy megjelenítő erővel és drámaisággal vetett papírra a 48-as februári párizsi barikádharcok szemtanújaként.
Persze, inkább csak született Makón.(Mint rendesen "híreseink")Bár 49-ben Makóra érkezett "szabadcsapatával"... meg volt országgyűlési képviselője is.
Csak most tudtam meg igazán érdekes részleteket erről a városunkfiáról!
Mintha nem is egy ember lenne, mintha nem is egy életet élne... (Persze, jóval több ideje volt erre, mint kortárs barátjának, Petőfinek.)
Joghallgató, ügyvéd, színész, drámaíró, költő, publiciszta, szabadcsapat parancsnok, börtönlakó, piaci almaárús s végül "hőfelhők utasa"
Élete második felében lemondott, visszahúzódott, bezáródott (Kosgyán) (van ebben is valami általánosítható!) - de családot alapított, gazdálkodott, és érezte, hogy minden tönkre fog menni ("itt a halottak élnek, s a némák megszólalnak")
Méltán foglalkozhat(na) vele irodalomtörténet, színháztörténet, sajtótörténet, médiatörténet, hadtörténet, helytörténet
De legalább koszorúzzák szobrát "a jó makóiak"! - hangzott a felhívás az előadás végén
