láttam egy filmet (épp sikerült kifogni, de nagyon akartam)

a cime Született Auschwitzban (Born is Auschwitz)

egy két (valójában három illetve már 4 és 5) generációs történet

Valóban Auschwitzban születik, alig egykilósan egy kislány, (Angela) aki kb 6 évesen kezd csak  járni, de h. I. (és szülei (anyja és nevelőapja) szeretetének , teljesen teljes értékű felnőtt lesz belőle, és neki is születik egy lánya (Kati)  (én azt látom, a képeken, hogy nagyon boldog vele) de a lány frusztrált, felnőttként (már maga is nagymamaként tele van panasszal és feszültséggel anyja iránt)

Nekem most is mást mondanak a látott képek, mint ő---(azt mondja Kati, hogy Angéla kemény volt, és én őt látom annak! (most, az anyjához) (bár a gyerekeivel nagyon is engedékeny!)

komolyan megsajnáltam. az asszonyt (Angélát!)

legfőbb panaszként azt emliti most a lánya, hogy túlélőt akart belőle nevelni. és ezért önállóságra nevelte, túl korán

...

itt álljunk meg egy szóra!

önállóságra nevelés!

--

szerettem volna ha lányom is megnézi a filmet (de ő elzárkózott)

ugyanis egy gyanú támadt bennem, méghozzá az, hogy bár én nem születtem A-ban, de nagyon kis koromban éltem át a deportálást, a lágert (s egy évig!)---

vajon nem követtem-e el én is hibákat a nevelésben (nevezetesen arra gondoltam -

felidézve a legszorongatóbb. , s könnyekre fakasztó jelenetet,  amikor a végén azt mondja az anya, szinte bocsánatot kérően, hogy mindig nagyon szerette a lányát, ha esetleg nem is tudta kimutatni---

hogy tán csak nem nálunk is igy volt????!

...

node az önállóságra nevelés!

kérdem lányomtól, hogy eszik az unokám, úgy látom, picit hizott....

eszik-e az iskolában rendesen?

azt mondja,  nem tudja

hát kérdezd meg tőle!

nem kardinális kérdés az evés nála, nem beszél róla..

ha megkérdeznéd megmondaná, neveld őszinteségre

én nem őszinteségre akarom nevelni, hanem ÖNÁLLÓSÁGRA

(bumm... úgy látszik, mi forditva vagyunk!)