erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

Ermitázs előtt

2020. január 05. - gond/ol/a

  úgy készülődöm már napok óta az Ermitázs cimű filmre, mintha legalább is a szentpétervári palotába készülődnék.  (ahol  - akkor még ugyan Leningrádban _-  csak egy órát hagytak megtekintésére a szervezők, fel is rohantam rögtön az első szintekre, a modernekhez, nehogy rájuk ne jusson időmost lesz…

Tovább

egy tragikus hirtelenségű halálra

  NEM akartam nekrológot írni,bár egy számomra is szimpatikus és a halálnak túl fiatal (56 éves) emberről ,,,,mert a művészete annyira nem állt közel hozzám,a bulvárhirektől pedig - amiben fura hirek is jelengettek meg róla, élete hullámzó szakaszairól - távol tartom magam, de aztán mégis irok egy…

Tovább

két színész

  egyetlen egy nap adják a makói moziban majd a Két pápát, és félő, hogy épp akkor nem érek rákeresgéltem a neten a film után, legalább egy előzetest, és véletlenül odatévedt az ujjam, ahol le volt töltve az egész film, hihetetlenigaz , hogy már éjszaka volt, de hajnalig fent maradtam, egyrészt…

Tovább

álom egy régi kollégával

  CS, I. régi kollégám irodalmi előadását hallgatom, érdekes , érdekel, de közben valahogy többször is beleütközök a fejébe, mintha feküdne, s eszembe jut , neki ez meg is árthat. , s valóban, már hányingere is lett.mosdót keres, meg szappant, (mielőtt mondanám, hogy már folyékony szappant…

Tovább

2019 összegzése

  megpróbálok némi, soros összefoglalót gyártani az elmúlt, 2019es évről (miután nagyjából végigolvastam a blogbejegyzéseket) hát abból több is volt a soknál, (1314) jövőre szelektálnom kell, és nagyobb lélegzetű munkákra forditani az irói energiáimat,mert végképp kifogyok az időből... (AZ Apámat…

Tovább

Germont csodája

  már elfelejtettem a hangjátvalami csodálatos, salaktalan , gyönyörű Germont áriája hallatszik be a szobába (de még éjszakáról le van halkitva a konyhában a rádió,kimegyek felerősiteni és gyönyöröködöm....csak tartson minél tovább, bár kiváncsian várom kié lehet ez a gyönyörú hangzáscsak úgy…

Tovább
süti beállítások módosítása