most találtam (pár éve irtam , az emlékjel avatásakor)
Drága nagyapám!
Hát felavattuk a 100 éve általad is alapitott zsidó templomunk helyén az emlékjelét.
A gyönyörű templom, gyerekkorom színes , fenséges emléke épphogy 50 évet élt. 1965-ben lebontották...
1914-ben alapitottátok, ti nagyszerű egyszerre zsidó és magyar polgárok.. anyukám akkor 6 éves volt... 6 évesen még én is járhattam oda. Láttam a neved a márványemléktáblán az egykori alapitók közt, és a szines, pompás üvegablakod a bibliai tájjal, ami alatt kibetűzhettem a neved: LÖWINGER MIKSA.... Az előcsarnokban volt egy nagyobb márványemléktábla is, a mártirok neveivel, oda vihettem, a mártirok emléktáblájára, apám neve alá az egy szál, emlékező virágomat. Mert hogy ő a munkaszolgálatból nem tért vissza. Ja, hogy mi az a munkaszolgálat ezt nem tudhatod. Mint ahogy azt sem, hogy minket meg a lányoddal, anyukámmal együtt deportáltak, ugyanebben az évben 1944-ben. Akkor volt a 2. világháború (te az örökké önzetlenül jótékonykodó és adományozó, az elsőben . - ami épp akkor kezdődött, amikora zsinagógátok, örökölt zsinagógánk felépült)-vesztetted el vagyonodat, a hazát támogató hadikölcsönnel...a másodikban ellenünk, zsidók ellen is folyt a harc, pontosabban az irtó hadjárat, aminek során előbb gettóba zártak bennünket szeretett városodban – ahol nem csak templomot a zsidóknak – hanem felsőkereskedelmi iskolát is alapitottál, és kereskedelmi kamarai elnökként, városi képviselőként is részt vettél a város polgári fellenditésében... A házat amit épittettél, el kellett hagynunk, (későbbvisszatérhettünk ide, csoda folytán Strasshoffból, Zlanbingsől, Theresinből – ahova deportáltak, énmindössze másfél éves voltam akkor... lányod, anyu éjjel dolgozott a táborban, így mentett megbennünket, attól, hogy A-ba hurcoljannak és ott elpusztitsanak, hála a német tudásának, amit annak is köszönhetett, hogy német nevelőnőkkel (frauelnokkal) neveltetted gyermekeidet, így aztán olyan jól ismerte a német nyelvet , akár az anyanyelvét, és tudomására jutott, hogy nem üdülőbe hanem a megsemmisitő halálba akarnak hurcolni bennünket, mint a hasznavehetetlen kisgyereket és anyákat...)
Azt leirni is nehéz nekem, egy könyvbe irt történetembe nem is irtam bele, hogy mielőtt a makói gettóból a szegedi téglagyárba szállitottak bennünket, a szép templomban, amit te is épittettel, a nőket, így anyámat, lányodat is, testileg megmotozták, nem rejtettek-e oda valami értékeset. Természetesen korábban mindent, még a jegygyűrűt is leadta. És mindent az elkobzott házban hagytuk, amit te épittettél,gondos előrelátással gyermekeidnek, (Később újra elvették – államositották, hiába voltál gondoskodó...)ez már 49-ben volt. Még azokat a szép csillárokat is államositották. ) Node örültünk, hogy a pokolból, valamennyien , mind a 6 gyereked – hazajöttünk! Ez ritkaságszámba ment. Lehet, hogy ezt is neked köszönhetjük... Mert abból a szegedi téglagyárból, ahol marhavagonokban szállitottak el bennünket, minket abba a vagonba raktamk, ami „csak Strasshoffba ment és nem egyenesen Auschwiztba-ba...
Drága nagyapám!
Hát felavattuk a 100 éve általad is alapitott zsidó templomunk helyén az emlékjelét.
A gyönyörű templom, gyerekkorom színes , fenséges emléke épphogy 50 évet élt. 1965-ben lebontották...
1914-ben alapitottátok, ti nagyszerű egyszerre zsidó és magyar polgárok.. anyukám akkor 6 éves volt... 6 évesen még én is járhattam oda. Láttam a neved a márványemléktáblán az egykori alapitók közt, és a szines, pompás üvegablakod a bibliai tájjal, ami alatt kibetűzhettem a neved: LÖWINGER MIKSA.... Az előcsarnokban volt egy nagyobb márványemléktábla is, a mártirok neveivel, oda vihettem, a mártirok emléktáblájára, apám neve alá az egy szál, emlékező virágomat. Mert hogy ő a munkaszolgálatból nem tért vissza. Ja, hogy mi az a munkaszolgálat ezt nem tudhatod. Mint ahogy azt sem, hogy minket meg a lányoddal, anyukámmal együtt deportáltak, ugyanebben az évben 1944-ben. Akkor volt a 2. világháború (te az örökké önzetlenül jótékonykodó és adományozó, az elsőben . - ami épp akkor kezdődött, amikora zsinagógátok, örökölt zsinagógánk felépült)-vesztetted el vagyonodat, a hazát támogató hadikölcsönnel...a másodikban ellenünk, zsidók ellen is folyt a harc, pontosabban az irtó hadjárat, aminek során előbb gettóba zártak bennünket szeretett városodban – ahol nem csak templomot a zsidóknak – hanem felsőkereskedelmi iskolát is alapitottál, és kereskedelmi kamarai elnökként, városi képviselőként is részt vettél a város polgári fellenditésében... A házat amit épittettél, el kellett hagynunk, (későbbvisszatérhettünk ide, csoda folytán Strasshoffból, Zlanbingsől, Theresinből – ahova deportáltak, énmindössze másfél éves voltam akkor... lányod, anyu éjjel dolgozott a táborban, így mentett megbennünket, attól, hogy A-ba hurcoljannak és ott elpusztitsanak, hála a német tudásának, amit annak is köszönhetett, hogy német nevelőnőkkel (frauelnokkal) neveltetted gyermekeidet, így aztán olyan jól ismerte a német nyelvet , akár az anyanyelvét, és tudomására jutott, hogy nem üdülőbe hanem a megsemmisitő halálba akarnak hurcolni bennünket, mint a hasznavehetetlen kisgyereket és anyákat...)
Azt leirni is nehéz nekem, egy könyvbe irt történetembe nem is irtam bele, hogy mielőtt a makói gettóból a szegedi téglagyárba szállitottak bennünket, a szép templomban, amit te is épittettel, a nőket, így anyámat, lányodat is, testileg megmotozták, nem rejtettek-e oda valami értékeset. Természetesen korábban mindent, még a jegygyűrűt is leadta. És mindent az elkobzott házban hagytuk, amit te épittettél,gondos előrelátással gyermekeidnek, (Később újra elvették – államositották, hiába voltál gondoskodó...)ez már 49-ben volt. Még azokat a szép csillárokat is államositották. ) Node örültünk, hogy a pokolból, valamennyien , mind a 6 gyereked – hazajöttünk! Ez ritkaságszámba ment. Lehet, hogy ezt is neked köszönhetjük... Mert abból a szegedi téglagyárból, ahol marhavagonokban szállitottak el bennünket, minket abba a vagonba raktamk, ami „csak Strasshoffba ment és nem egyenesen Auschwiztba-ba...
