utolsó sorba ültem, kis kerek pótszéken, már csak ott volt hely a csordulásig telt könyvtárban
de előbb 3 példányt a Marosvidék legújabb számából (lányomnak, unokatestvéremnek is) - megvettem, a cikkem családi vonatkozása miatt: AZ emlékjelnél
ott az első oldalon "kezdődtem",
7 oldalon át, a fotókból egy koszorús emlékjel került csak be (az avatás napjáról) s mellé még régebbről (100évvel) nagyapa zsinagógiai ablaka , ami már csak fotón látható
a folyóirat ismertetésénél, a vezető a nagyapámnak irt (fiktív) levélből olvasta fel az első mondatot
"Drága nagyapám! hát felavattuk a 100 éve általad is alapitott zsidó templomunk helyén az emlékjelet."
(arról semmit, hogy az emlékjelnél későbbi pillanatfelvételek, mai jelenetek következtek...)
az írásom a holokauszt 80 . évfordulójára lett a folyóiratban, felkérésre
ugyancsak Urbancsok Zsolté, aki ebből az alkalomból néhány gondolatot irt az emlékezésről, melyben engem is idézett: (a Sós kávéból)
"Mintha nem lett volna vége a deportálásnak. Mintha újabb és újabb deportálásoknak lettünk volna kitéve folyton, országhatáron, sőt városon , kisebb közösségeken belül. Mert minden elszigetelés, idegennek tekintés, be nem fogadás, kirekesztés "deportáció", mégha nem is életre-halálra menő"
(annak idején Radics Viktória is ezt emelte ki a Könyvpiacban ) sejthetően tágabban (pl határon túli magyarokra is? értelmezve?)
de Zs (is?) kissé félreértve, túl tágan értelmezve(?) igy vezetve be: " hisz valójában mind testvérek vagyunk, ha másban nem, hát a szenvedésben. Ahogy Gonda Julia nagyon találóan megfogalmazta:...)
én nem ennyire tágan minden (el)" szenvedőre" értelmeztem a deportálások folytatódását
bár ha belegondolok, tényleg igy is értelmezhető (szerencsére)
meg kell látnunk mások szenvedéseit is, valóban...azt keresve ami összeköt s nem ami elválaszt, testvériségben élni...
fotóm is bekerült Zs jóvoltából, duplán, a molinó kiállításról, amin látható vagyok amint nézem 3-4 éves énemet a molinón, immár 81 éves ("túlélőként")
"fellépett" még Balogh Ildikó, Gajdi Zsuzsa a földeáki gyógytornász emlékére irtak ismertetésével
Pálné ( a Makón elfelejtett?) Justh Gyuláról beszélt, ahogy múltkor a honismereti körön is... és emléktáblájáért agitált. (lobbizott?)
a könyvtárig h pedig a makói könyvtárak eredetéről. a legkezdetekről--
a kisérő műsor esztrádszerű volt,
a szinész (kicsit ripacskodva) úgy beszélt velünk, mintha nem tudnánk kl volt Yves Montand, sőt Ady se netán?!... hm)
KICSIT idegenül éreztem magam a sok ember közt , többségüket a Marosvidék baráti társaság tagjaiként nem is ismerem és ez bizonyára kölcsönös
és nekik irok?!
de hálás vagyok hogy irhatok, legalább megmarad, némiképp, amit, s úgy vagyok, miként a felvilágosodáskorabeli alkotók... a jövőnek... (?) (vagy ki tudja...) (lehet, hogy csak a levegőbe?! )
de nem számít!
"megcselekedtem amit, megkövetelt a..."
