nem szoktam ilyen, u.n. gengszter filmeket nézni, de újabban rászoktam a mozizásra (hiába, meg kell csináltatni azt a fránya tévét), meg vonzott a két főszereplö, Robert De Niro és Al Pacino (a rendező Scorseséről nem is beszélve, akit csak a lefutó stáblistánál fedeztem föl)
a legvégén odaszól a papnak, tolószékéből, hogy hagyja résre nyitva az ajtót
(valószinű nem akar egyedül maradni -- a lelkiismeretével?)
nos, néha nem árt ha ember megnéz olyan filmeket is (megismerkedik olyan dolgokkal is) amit amúgy nem szokott, ami az érdeklődésén kivül esik, sőt amitől esetleg részben viszolyog is
ennek a filmnek a végére kibontakozott egy olyan pszichológia, ami megkísérelt a dolgok mélyére látni már-már katartikusan megmutatni, hogy egy bérgyilkos is lehet "valahol" ember, még ha nem is érti....az egészet, ami történt vele, s általa, amiket tett.... (ő csak csinálta, amit mondtak neki, akár a háborúban- mert hogy a háború után játszódik a cselekmény, azt hiszem Móricz Zsigmondnak van egy - kisebb léptékben, de- hasonló alapvetésű elbeszélése: Szegény emberek)
(a színészek valóban remekelnek (csak maszkjukkal nem voltam kibékülve, össze-vissza fiatalitgatták ,öregítették őket, és két azonos jelenetben nem voltak egyformák Al Pacinot a felismerhetetlenségig eltorzitották, valamit rakhattak a saját fogsorára)...szerintem ezeket a külsőségeket el kéne hagyni illetve finomabban csinálni, engem zavar) (a digitális maszkirozás sematizmusáról nem is beszélve...)
legvégén a fő"hős" teljesen magányos, egy öregotthonban..csak ápoló, pap látogatja (egyszer egy lánya, sírva, )s (van egy a négy között aki tudni se akar róla)...(nameg akaik faggatják)...
a legvégén odaszól a papnak, tolószékéből, hogy hagyja résre nyitva az ajtót
(valószinű nem akar egyedül maradni -- a lelkiismeretével?)