Ingmar Bergman híres filmjét az Őszi szonátát, annak idején, még lánykoromban láttam….emlékszem, az akkor még meglevő szűk kis mozinkban. Illett is ez a zárt közeg a feszült kamarafilmhez…) emlékszem, elég nyomasztó volt, a két nagy színésznő (Ingrid Bergman és Liv Ulmann) anya . lánya alakítása, lenyűgöző kettős játék….de kicsit távoli… akkor még csak anyám lányaként néztem a filmet… 

tegnap megnéztem a hagymaházunk színpadán… immár felnőtt anyalányom anyjaként is… némi előítélettel, a film után biztos voltam valami csalódásfélében… tévedtem. 

Ez az előadás sokkal közelebb is jött hozzám, mint a filmvászonról annak idején. Pedig elég távol ültem a színpadtól), mégis szinte belémférkőzött, a ki nem mondott és a végül kimondott szavai... Mit is mondjak? Végigbőgtem, s utána is lassan, nehezen ocsúdtam…

Udvaros Dorottya más anyát játszott, mint Ingrid Bergman. De nincs igaza annak a kritikusnőnek, aki szerint a lelkiismeret-furdalás semmi jele nem látszott volna rajta a most szemére hányt) anyai kötelességelmulasztásai miatt, Udvaros Dorottya játékában inkább az egoista, külsőségekben is sikerre népszerűségre törő lény volt, középpontban, aki végül el is menekül a lánya kirobbantotta konfliktus elől  - szó szerint…Sőt, valójában, bele se megy. S azt tudta ábrázolni, igazán, hogy most is, mint a múltban, akarattal elnyomja ezt is , mint minden kellemetlenséget , ami zavarhatná.. Csak a zongoraművészete érdekelte… de valahogy Ingrid Bergmannak jobban elhittem, hogy nagy muzsikus, Udvaros Dorottya játékában inkább az egoista, külsőségekben is sikerre népszerűségre törő lény volt középpontban, aki végül el is menekül a konfliktus elől, szó szerint…

a lány vádló szavai  több évi (évtizednyi?) hallgatás után törnek fel, talán néhol igazságtalanul, vagy legalább is tapintatlanul. de nagyon hitelesen…. És megrázóan (Radnay Csilla remek alakításában) A néző számára is szinte elviselhetetlenül, bár inkább résztvevő együttérzést kiváltva.

De mindketten a szeretetért küzdöttek, (az anya is!) a maguk módján., karácsonyra készülődve. De nem kaphatták meg egymástól, megint elkerülte őket…

A közönség még tapsolt Udvaros Dorottya belépésekor, de az előadás végén szinte elfelejtkezett róla, s a tételek közt se, persze, (mint az igazi zeneértők) döbbent figyelemben és csöndben ülte végig a másfél órát… aztán a dermedt szünet után hosszú vastapsba tört ki

Valaki felírta, a fbra hogy karácsony előtt inkább valami derűsebb vígjátékot várt volna. Én nem. Ez pont karácsonyra való darab volt … katartikus… így megkönnyebbülést is okozó… élmény volt. figyelmeztető, sokkal jobban kellene egymásra figyelnünk, és nem elfojtva, hogy egyszerre s már későn robbanjon s tán már jóvátehetetlenül a szeretetvágy és annak hiánya bennünk… (mert az anya se kapott elég szeretetet matematikus szüleitől- ahogy felidézi gyerekkorát -és épp a  lányától várt volna… érzelmi támaszt, aki ugyancsak tőle)

nem úgy mint a darab vége felé szinte a tetőponton, mikor a lány az anyára zúdítja minden gyerekkori elhanyagoltsága minden keserűségét mintegy vádbeszédként, s amire az anyának össze kéne omolnia,...de ő… folytatja a felszíni játékot, nem kibillenve eddigi konfliktuskerülő attitüdjeitől, miközben igazgatja a karácsonyfa díszeket, pótcselekvésként, megkérdi, mintha meg se hallotta volna az eddigieket: „Csúcsdiszetek nincs?”

mert mindig másról beszél, mint amiről kellene, mert nem akar a lényegről beszélni, és meghallani se azt… mert ez elől menekül örökké

A lánya meg él tovább szerényen, főzve pap férjére, beteg húgára (kit ő vett magához az intézetből)_… és ápolja elhunyt kisfia emlékét, mintha még élne…

…..

Otthon hiába kerestem a könyvet, amiben Ingmar Bergman forgatókönyvei vannak. (bár nem vagyok benne biztos, hogy ez a viszonylag kései darabja is) Emlékezetem szerint a faragott fekete szekrényünk üveges részében volt, amit többnyire ráaggatott vállfás ruháim eltakarnak, mennyit szid is ezért a lányom…(s joggal, de hát semminek nincs helye...s könyv mindenütt) és az ő könyvei közt se találtam (gondoltam filmes korszaka idején hozzákerült, de nem) Mondtam, miután felhívott a vezetékesen, nem tudva véget ért-e már a színház, otthon vagyok-e, de hát csak másfél óra volt a darab, egybe.. egyszer feltétlenül nézze majd meg ő is , a filmet vagy a színdarabot, vagy olvassa el a forgatókönyvet legalább… bár nagyon komor. Igen, jegyzi meg, nagy kár, hogy Bergmannak nem volt semmi humorérzéke. Nagy meglepődéssel olvasom nem sokkal később egy interjúban, épp azt, hogy volt neki humorérzéke, nagyon is. Csak a drámai műveiből marad ki. De hát nem is lehet mindig mindent, minden zavarót, viccel (karácsonyfacsúcsdiszekkel akár) elütni illetve eltüntetni. Magunk előtt, elől sem… Ha meg is próbálnánk, álmainkban előjönnének, mint nála is, igaz az elhagyott gyerek kezével fojtogató álmot is letagadta utána… nem akart emlékezni rá. De vajon lehet -e egész életen át menekülni…

,A darab nem adott megoldást, a konfliktus,  az egymás meg nem értése csak még inkább elmélyült anya és lánya közt

A nézőknek kell továbbgondolni és megoldani….amit nekik kell! Kinek-kinek a magáét… a maga elrontottságait, mulasztásait,… s rádöbbenni , hogy mi a legfontosabb . S ez nem csak karácsonytáji közhely...A szeretet…

Ez az igazi csúcsdísz… a szeretet, ami valahol biztos meg is van mindenkinél, csak elő kell szedni és használni.