erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

az eltört bakelitpohár

2016. március 24. - gond/ol/a

a nagyanyám 

 

mindig fekszik

a bal könyökére dőlve

az ágya mellett

kis fekete asztal

és dohányzik

az arcszíne sárga

ő anyukám anyukája

 

ha rossz vagyok

bezárnak a fürdőszobába

s hiába dörömbölök

miután elfáradt az öklöm

nagymama kedvenc

bordó bakelitpoharával

mit el is török

s a farács alá dobok

hogy ne is lássam

 

miután a nagy csöndre

kiengednek

mélyen hallgatok

azt hiszem bűnös vagyok

jaj mit is csináltam

azzal a pohárral

szégyellem magam

bűntudattal nézek

nagyanyámra

vagy inkább sehogy

félek, szorongok

 

olyan vagyok mint egy

kislányremete

de nem kérdik a nagyok

hogy mi van velem

mi lett a pohárral

magamtól mondani

meg nem merem

 

később, emlékezem

anyukám odavezet

az ágyhoz

megpuszilni

nagyanyám

homlokát

mi nedves

azt mondják

meghalt már

de én nem értem

ezt az egészet

s csak az bánt

nem mondtam

el neki

hogy eltörtem

kedvenc poharát

 

 

kiküldenek a szobából

a nálam is kisebb

szomszédlánnyal

kukucskálunk be

az üvegajtón

valami ládát

szögellnek a padlón

abba teszik az ágyból

az én nagyanyám

rettenetes

(és hol az a pohár

ha széttörve is

már nincs a rács alatt

nyoma veszett)

 

 

nagyanyám mindig

csak az ágyában láttam

ezideig

egyszer vitték le

nagynehezen

a lépcsőn a kertbe

a virágai közé

miket még ő ültetett

de csak rövid időre

most meg elviszik

örökre

 

most mi megyünk ki

Goldival a kert végébe

s valahogy elvész ott

a fél pár fehér cipője

meg aztán valamikor

az utcán csatangolunk

s én belököm az árokba

sáros lesz

nem csak a cipője

ő egészbe

s én megint

bűntudatos

 

 

(micsoda gyerekkor

micsoda emlékek

végére nem érek…)

 

kegyetlen élet

kegyetlen gyerek

de miért fáj ma is

s akkor is fájt…

minden „rosszaság”

mint az a be nem vallott

eltört bakelitpohár…

 

de hát mi egy pohár

odalett a nagyanyám

 

s utána mindenki más

ki fölöttünk a

családfán

 

s kik maradtunk

megöregedett

gyerekek

felnőtt

unokák

 

ma már nagyapák

nagyanyák

 

 

 

 

 

 

(most én is éppen

ágyban fekszem

baloldalamra dőlve

bár nem cigizem

 

várom az unokám

távol lakik

 

néha eltöri

a szemüvegem

ha a közelemben

de nem számít!

 

 

küldött puszit

az előbb

a telefonba

cuppantva

 

kettőt is

.

mindkét

 

oldalamra)

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr618522612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gond/ol/a · http://lineas.freeblog.hu 2016.03.24. 11:09:03

ez egy nagyobb emlékcserép , 1946-ból, (a másik nagyanyámról)

CsipkeRózsa 2016.03.24. 13:24:48

Szép, részletes emlékverset írtál. Sok szomorú emlékcsereped van, jó, hogy mindenre ilyen jól emlékszel.
süti beállítások módosítása