megint.

már minden napra jut egy... halál

ha nálam fiatalabb , mindig érzékenyebben érint

ha ismerős illetve ha volt hozzá személyesen is valami  közöm, mégha közvetve is - különösképp

Ács János ilyen  ismeretlen ismerős volt... Közvetetten ismerős, hogy úgy mondjam. És a közvetitők Szeged, Egyetemi szinpad.  Paál Isti...

azaz épphogy   Szentes , jut eszembe... a 70-es évek közepén, az ottani Horváth Mihály gimnáziumban Bácskai Miska bá okitott bennünket (Debreczeni Tibor, Bécsy Tamás közreműködésével) diákszinpadi rendezésre (ahogy ma mondanánk drámapedagógiára), itt voltak bemutatók is (mi magunk is csináltunk ilyet), de Paál Isti a szegedi egyetemi társulatával vendégszerepelt is. A legendás Paál Isti... Egy kollégiumban voltunk elszállásolva, aminek L alakú folyosója volt, a mi szobánk  a kisebb L szár elején, s hosszabb végéből odáig hallatszott, hogy Paál Isti beszélget valakivel, aki nemrég érkezett, és aki siránkozó hangon panaszkodik, és Isti mást se tesz mint határozott, kicsit kemény hangon próbálja egyszerre vigasztalni és korholni azaz még inkább felrázni.... beszédpartnerét a kétségbeesésből , kishitűségből és letargiából... Ő volt (pontosabban :lett) Ács János, a későbbi remek hivatásos rendező... Bár a (a kaposvári Maratban nyújtott) csúcsremeklése után mintha remeksége kissé lehanyatlott volna.. és már halála előtt is a szépernői mondással az jutott eszébe a nol nekrológirójának, róla, hogy Á.J. volt... Hát most már nem csak metaforikusan....

Lehet, hogy már fent beszélget megint, Paál Istivel, valahol egy mennyei folyosón,... Odáig már nem hallok el...

De tény, hogy az akkor vigasztaló és felrázó Paál Isti is később arra szorult volna. Kicsúszott lába alól a szinházi talaj, az ő igazi terepe az avantgard volt és a legjobb értelemben vett amatörizmus... Ő önkezével vetett véget az életének. Ács is valószinűleg nem kimélte az életét, hogy most 66 évesen elhagyta ..,

Nem tudnak vigyázni magukra, nem tudunk vigyázni rájuk...

a fb-on olvasom:

- az igazán vad zseniket nem lehet megmenteni önmaguktól (...),, de azért kellene valahogy törekedni rá.

Hát igen, de tán mindenkinek jobban kellene vigyázni, magára és másokra is...
...

Eszembe jutott, hogy-egyetlen progesszionális szinházi rendezését láttam Istinek- A Tragédiát, szolnokiakkal...
Nagyon fiatalok voltak Ádám és Éva, és a végén, a szinpad szélén, háttal nekünk,egymás kezét fogva, elveszetten, hiába várták,/vártuk a biztatást..."Mondottam:ember küzdj, és bizva bizzál!'   Nem "mondotta"...senki....

A biztatás elmaradt....