Zajin Adar... Mózes születésének és halálának évfordulója, idén február 26-án . De ezen a napon én leginkább nem Mózesra emlékezem, hanem anyukámra.... U. i. 26 éve, február 12-e , épp Zajin Adarra esett....Nem kell minden évben kiszámitani, mikor van anyám jahrzeitje (halála évfordulója), hiszen egy napra esik Mózesével, (akinek egyébként a születésnapja is akkor. ) Ami külön, megkülönböztetett ünnepnek számit.. Mindig elmegyek a megemlékezésekre,.. Ahol épp vagyok, ahhoz legközelebb, igy most Szegedre utaztam be. Mózesra emlékezni, meg a kállói rabbira (elénekelve mindig a Szól a kakas márt (pedig még mindig nem virrad!) ...,és a év halottairól beszél a rabbi, most két főrabbiról is...)
Anyura csak én emlékezek.... Mert csak én tudom, hogy ... 1989. február 12.... Zajin Adarra esett....
Pedig sokan és szeretettel emlékeznek rá, akik ismerték... Mert ő is szeretetteli ember volt....
ezt a régi közös fotónkat tettem fel a fb-ra boritóképnek, megemlékezésül is......
"Mindig az a szeretetteljes mosoly. Ilyenek voltak...."
"A szivem fáj"
"Anyukádra jól emlékszem!!!"
"Ó,de gyönyörű fotó, nekem is megsajdult a szivem!"
"...határalanul jó szive, kedvessége velünk"
"...itt van a .lelkemben"
"Időtlenül meghatónak találom. Gyönyörű"
és most, ez a legutóbbi, ami leginkább elgondolkodtatott:
"Mindig az a szeretetteljes mosoly. Ilyenek voltak...."
vajon tudni fogunk-e mi is ilyen emléknyomokat hagyni?... nem hiszem
csak csodálkozni rajtuk, (még a korabeli fotón az én képemen is ez látszik)
hogy tudtak ilyenek lenni?!,.... mindenek ellenére....
én még azt se nagyon szerettem, hogyha anyu leállt az utcán, beszélgetni, de mindenkihez volt kedves, barátságos szava - nem értettem, miért - hiába mondta nekem, hogy ilyennek kéne lenni.... nem hittem...
már sejtem....
