kiittam a nyár poharát vaniliafagyit mellé   várom már az ősz hívását de ő még nem lépett elém   vár ő is. elidőzve bágyadt napnál madarakra hallgatózik enyhülést vár a késő nyár   a sok-sok szomorúságra mivel jócskán ő is betelt maradjál akkor, maradj hát vigasztaljuk…

 mert kikukkantok  a kapun, látom az alig másféléves kislányt szülei tuszkolják fel a csúszdára, köszönnek, köszön , integet a kacsi is, sőt a nevem is mondogatja  juli..., integetünk, csukom vissza az ajtót, a másik kijáraton megyek majd el biciklivel , de hallom mondja a lányának, hogy ez a néni…

  merthogy van egy ilyen Makón, igaz, hogy szinte elzárva, egy nem használt épület  2. emeletén, két szobában, egymásra zsúfolva, képek, érmek, kelyhek, oklevelek, egyéb sportrelikviák, mind őrzi azt a gazdag múltú sportéletet ami Makón volt valaha...a honismereti kör u.n. konferenciát szervezett…

szeretek a levéltárba menni "kutatni" mindig ér többek közt egy váratlan meglepimost egy 1941.-es cikk  a Film Szinház Irodalombóltulajdonképpen egész váratlanul és véletlenül érta Szamosi sistersekre voltam kíváncsi, kiknek a fele , a  Klári később nagybátyám táncpartnere és felesége lettés lám…

felmenőim kutatom, kutatnám, de elakadok dédapai, (újonnan ükapai magasságokban... sajnos a zsidó (hivatalosan"izraelita" anyakönyvek nagyon hiányosan vannak meg...) apai ágon dédapáig jutottam  ő Carl Gutmann névre hallgatott még , s Sátoraljaújhelyen élt (e oda valószínű feljebbről (Kárpátalja) …

Imáta nincs többé... nagyon rossz leírni.... szeptember közepe óta vannak rossz érzéseim vele kapcsolatban, akkor tűnt el a fbról, ahol addig szorgalmasan jelen volt... és nem láttam a városban se felbukkanni kedves alakját, különböző járás- segitó eszközeivel.... végül kiderült, a születésnapi…

emlékszem, mindig nagyon zavart, ha szemembe süt a napráncoltam a homlokom, sőt még az orrom is - védekezésül (rám is szólt mindig, anyu, nem állhatott jól az orrráncolás u.i.)emlékszem , 5 éves lehettem és kiállított a napra az unokabátyám, hogy lefotóz és milyen kínban voltam hogy szemembe süt a…

nem hiszem hogy maradt bennem egy részecske isami azonos azzal, amikor megszülettemfolyton cserélődünk, kicserélődünkmi az ami mégis összefogcsakis az emlékezetaz a híd mi összekötbár arra nem is emlékszünk amikor megszülettünkképeink bájos durcás mosolygó arcú idegenekde mégis tudjuk mi voltunk…

két fa dől egymásra , de ki tart kit az egyik élőbb gondolkodik mit érez  nem tudom de hogy sokat az biztos... ma már csak egy fa állhat ott az élőbb kidőlt nem gondol semmit nem érez semmit csak az itthagyott dalait vajon az a másik fa sír-e utána:mint mi

milyen gyönyörű egy virágzó fa eszembe se jut hogy holnapra lehull  szirma hiszen alatta lapul már a termés az eljövendő a  reménység és különben is jövő tavasszal újranyílik addig is lefotózni! ************************* ...ezt tegnap irtam... csak ma mentem  vissza , lefotózni, túl későn! :( :