emlékszem, mindig nagyon zavart, ha szemembe süt a nap

ráncoltam a homlokom, sőt még az orrom is - védekezésül (rám is szólt mindig, anyu, nem állhatott jól az orrráncolás u.i.)

emlékszem , 5 éves lehettem és kiállított a napra az unokabátyám, hogy lefotóz és milyen kínban voltam hogy szemembe süt a nap

nem tudom mikor kaptam az első napszemüvegem, biztos sokára

gimista, inkább már egyetemista voltam,(itt pont a kettő közti nyáron)

 amikor , emlékszem divat is lett... hozzáillő egzisztencialista borongós világnézettel

volt egy versem, ami csak azért is így végződött.

a föld éled belenézek a napba
s nem bánom azt se ha fénye megvakít

pedig, de, azért bántam volna...

mint ahogy most bánom is, hogy abszolút nem viseli el a fényt , mesterségest se,  a szemem, kápráztatja

le se jön rólam a védelem

mostanában napra sötétedő, multifokális szemüveget viselek

de nem sokat ér

kápráztat a nap, szó szerint vakít----azt hiszem a szürke hályogommal van összefüggésben

operáltatni kéne