emlékszem, mindig nagyon zavart, ha szemembe süt a nap
ráncoltam a homlokom, sőt még az orrom is - védekezésül (rám is szólt mindig, anyu, nem állhatott jól az orrráncolás u.i.)
emlékszem , 5 éves lehettem és kiállított a napra az unokabátyám, hogy lefotóz és milyen kínban voltam hogy szemembe süt a nap
nem tudom mikor kaptam az első napszemüvegem, biztos sokára
gimista, inkább már egyetemista voltam,(itt pont a kettő közti nyáron)
amikor , emlékszem divat is lett... hozzáillő egzisztencialista borongós világnézettel
volt egy versem, ami csak azért is így végződött.
a föld éled belenézek a napba
s nem bánom azt se ha fénye megvakít
pedig, de, azért bántam volna...
mint ahogy most bánom is, hogy abszolút nem viseli el a fényt , mesterségest se, a szemem, kápráztatja
le se jön rólam a védelem
mostanában napra sötétedő, multifokális szemüveget viselek
de nem sokat ér
kápráztat a nap, szó szerint vakít----azt hiszem a szürke hályogommal van összefüggésben
operáltatni kéne
