szünetben kimentem a nézőtérről, melegem is volt, szomjas is voltam, de a búfénél már nem kerültem sorra, hirtelen elindult a tömeg befelé , én meg föl, de még nem kezdődött az előadás, leültem egy kis bemélyedésbe, ott egy műszakis ismerős fiú meg egy lány beszélgettek, nem bírtam ki, hogy ne szóljak kicsit bele, mikor nem is jól értettem, hogy erre az előadásra mondta a lány, hogy nem tetszik neki a darab? rákérdeztem. felcsillant a szeme: nekem se tetszik?! kérdezte, de mondom, nem mondhatom rá , hogy nem tetszik. neki azért nem, mert nem történik benne semmi, ő pedig a történeteket szereti, ha valami elindul és tart valahova...na én meg nem, én a ..(kerestem a szót) gondolatokat szeretem....

folytatódott a 2. rész... és lett történet is, a gondolatiság mellett... jócskán, remélem a lánynak is megtetszett a darab

én azt hiszem sirtam is a végén

a Sirpiknik cim régi kabarétréfát idézett bennem, de végképp nem az volt...

hanem mint az élet: tragikomédia...

3 női karakter köré épült (elhunyt férjekkel meg egy "új férfival"...Fehér Anna, Pikali Gerda, Szabó Gabi - ragyogtak!-

remek - bár kissé elcsépelt karakterek...(amerikai filmekből ismerősek, bár mint látom a darabot "megmagyaritotta" nem akárki Parti Nagy Lajos (hát voltak itt is nyelvi lelemények, ami egyik erőssége!)

életről, halálról szólt, őszintén, igazul - s egyre katartikusabban

az élet mellett voksolva, mégha egyikük a végére meg is hal

megérdemelt vastaps (jó a makói közönség, tudja, mi a jó) (remélem, a lány is tapsolt a végén! - elfelejtve korábbi fanyalgását)

 minden évben van, s mindig a remek fúvósszenekar(unk)kal...

ez úgy tartozik hozzá az új évem első napjához, akár a délelőtti-déli bécsi újévi koncert közvetitése...

mindig van egy u. n, sztárvendég is, legtöbbször énekes, de idén egy harsonaegyüttes volt

és olykor tűzijáték lezárásul, ami most nem volt (nem is hiányzott a nagy hidegben)...

lányom megkérdezte másnap azaz tegnap, hogy milyen volt a koncert

s én azt feleltem: különleges

szerintem jó szót találtam, különösen az elejére..

én tulajdonképpen, régebben nem szerettem a fúvószenét, de megváltozott a véleményem (izlésem?)

pl a Végzet hatalma nyitányt egy vonósokkal teli szimfonikus zenekar se játszhatta volna el árnyaltabban, finomabban!

aztán meg egy csoda következett, a hangszerek előtt, mellett emberi kórushang (de nem volt külön kórus...a zenekar tagjai dúdoltak is, ez aztán tényleg különleges volt

a polgármesterasszony elmaradhatatlan szózatáról nem beszélek, idegen elem egy koncerten, bár most Pilinszky áldásadó sorait idézte, illetve ezzel foglalta keretbe amit mondott, a zenekar szokásos köszöntése meg ha merev is, de helyén való (minden évben, külön a jubilánsoké, elgondolkodtató, hogy ezeknek az embereknek általában külön civil foglalkozása van, és mégis mennyire "profon" játszanak hangszereiken!

a karnagy dr Csikotának meg annyi zenei rangja, kitüntetése van, hogy lehetetlen felsorolni. 

nekem a harsonások nem nagyon tetszettek (de ezzel egyedül lehettem...)

a csúcs az volt, amikor a Csárdáskirálynőből hangoztak el részletek...miket mindenki ismer, s a karmester mosolyogva a közönség felé fordulva vezényelt a lelkes tapsot generálva

zárásul érdekes ,elgondolkodtató változtatásként  a Himnuszt játszották el..

nem volt se konfetti se semmi csinnadratta... s mint mér irtam tűzijáték se

én ahogy összefutottam az egyik zenésszel már kifelé menet, (pont a big Band sikeres műsorközlőjével), aki itt és most jubilált is

rákérdeztem, mi volt az a fantasztíkus  dal, ami mint egy kórusmű is hangzott el...

elő is vette, meg is mutatta a kottáját, le is fotóztam..

érdekes volt, hogy nem nagyon mozdult kifelé a közönség, beszélgettek, mindenfele

igaz, dermesztő hideg is volt kint, nem volt kellemes

(köd , zuzmara, sötétség)

biciklimért mentem, még tele volt a tároló a biciklikkel..

szinte kedvem lett volna visszamenni, de hét zene már úgyse volt a sportcsarnokban, sajnos!

 A DROGÉRIÁBAN kószálok, az év utolsó óráiban , megmaradt 3000ft értékű utalványomat elsózni utolsó percben...

nehezen megy, olyasmit venni, ami kell is... veszek egy nivea krém tubust, meg egy dezodort, s sehogy se megy az utolsó ezres elkötése, igy sétálgatok, közben egy éles gyerekhangot hallok:

anya, ha idejössz, megmutatom, mit találtam

megkeresem a hang gazdáját, egy 3-4 év körüli pici lány áll anyja mögött, ki rá se hederít, kezében zacskó

arra sétálok: mit találtál? - kérdem

meg is mondja: gumicukrot

á!

még egy párszor elmondja, de eredménytelenül, mondókáját

végül elindul a kassza felé:

kifizetem...

van pénze? - kérdem anyját

á, dehogy, nevet  (hátra se néz)

de már a pénztáron túl van a lány

persze később visszajön , és azért esdekel az anyjának , hogy fizessék már ki azt a gumicukrot--

az anya nagyon elfoglalt, húgának akar venni valami ajándékot

de azért oda figyelhet a lányára is, mert most már gyerekrúzst(!) keresnek

Anya, hallom megint sokadszorra...de a folytatás most meglep, mi csendesebb is: szeretlek...

 hajnali 4 körül aludtam el, ez szilveszter éjszakáján nem is olyan nagy kunszt, csakhogy a bécsi újévi koncert 1-én 11, 15kor kezdődik, ehhez képest én véglegesen fél 12 körül ébredtem föl

de szerencsére a koncert két és fél órás, igy egy órácskát még elcsíphettem Belőle

igaz , balett már csak egy maradt

viszont  utoljára vezényelt MUTI, ez a 7. alkalma volt

83 éves , tehát kb. kortárs, csakhogy én nem vezénylek, és nincs is ekkora állóképességem azt hiszem,  vezénylés nélkül sem..

a bécsi újévi hangversenyek állandó kisérői új éveimnek, emlékszem még Boskovskyra, ő volt igazán autentikus bécsi karmester (lengyel volta ellenére is), akár csak maga Strauss (aki most 200 éves) hegedűvel a kezében, úgy vezényelt, legendás "bécsies könnyedséggel", és örökké mosolygott

Riccardo Muti szigorú,

 de mikor ritkán ő is mosolyog , az nagyon igazinak tűni, s mélyről jövőnek, az is igazi! de mennyire

s amit mondott, hogy a zene gyógyszer

(szorgalmas szedője is vagyok, s ennek nincs is káros mellékhatása, mit a valódiaknak)

Ő VOLT JÚLIA a ZEFIRELLI FILMJÉBEN, 14-15  ÉVESEN, AZÓTA egyedül ő tűnik az autentikus, igazi Juliának...bájos volt , elragadó, gyönyörű... (1968-banl)

évekkel később láttam Teréz anyaként, kis töpörödött öregasszonyként csúnyácskának, finomlelkű néninek...

szerepek, mindkettőben hiteles volt

nem tudom, milyen volt civilben, nem ismerhettem csak néhány szerepében (nevét is csak most néztem meg pontosan: Olivia Hussey...

de nagyon sajnálom hogy elment, közel állt a szivemhez...

OLVASOM, EZT IRTÁK RÓLA: „Olivia egy különleges ember volt, akinek melegsége, bölcsessége és tiszta kedvessége megérintette mindazokat, akik ismerték őt” – áll a színésznő haláláról szóló Instagram-posztban.

EL IS HISZEM! Tényleg kár, hogy nem ismerhettem...-----

TERÉZ ANYA - JÚLIA 2008 MÁRC 22

 

a számítógépről oldalra s felpillantva a tévéképernyőn egy öreg apácaarcot látok, s abban a pillanatban mögötte Zefirelli 14 éves ragyogó Juliáját. És elképedek. Hogy is lehet ez. Annyira más és mégis ugyanaz az az arc.  És megráz. Nem, mégse lehet. Megnézem a www.port.hu -n, mit is látok, kit is látok. Teréz anyát, Olyvia Husson alakitásában. Igen, ez a név imerősen cseng, ráklikkelek a nevére s egyből ez a kép jelenik meg szemeim előtt:

Igen, valóban. A Zefirelli rendezte "autentikus" gyereklány-Julia. 1968-ban. S 40 évvel később látom ugyanazt az arcot Teréz anyaként.

Nem is tudom, miért ráz meg ez ennyire. Lányom még ennyire se érti.

Neki mindez természetes. Pláne egy színésznő esetén.

Úgy látszik, csak én lepődöm meg azon, hogy más is megöregszik - nem csak én...

S hogy hova tűnt az én arcomból is, az, aki valaha, gyerekként, voltam.

Pedig az a jó, az a természetes, valóban, ha megöregszünk.

Lám , Shakespeare Juliája tragikus módon maradt a történetben és a mi emlékezetünkben is örökre fiatal.

 

 

forever young....