jut eszembe, a vagonkiállításon az önkéntesek nagyon kedvesek voltak, ahogy istápoltak is

de a többi hivatalos "felszólaló" még csak arra se méltatott, hogy odajött volna hozzám egy köszön(t)ésre

legalább utólag, mert előzőleg beolvadtam, nem tudhatták hogy én vagyok a hivatalos holokauszttúlélő..

igaz, aztán meg rohantak el!

( bár a Mazsihisz elnök a beszédében jótékonyan 120 évet kivánt nekem,,(ha már anyám kétszer adott életet)

--- viszont ma megkeresett egy vhelyi csellótanárnő a messingeren, ismeretlenül, miután elolvasta a két versem a szegedi Apák nélkül kiállitás falán...,

ez jólesett...