megint kiállitás a levéltárban , ezúttal Fodor Ilda kerámiáiból

Oláh Nóra beszélgetett vele

két nő, nőiesen:

ja, és utána odasettenkedtem a büféasztalnál két másik művészhez, múveikre reflektáltam és eszmét cseréltem...(mikve, spiritualitás a szobrokban) és meglepődésemre jól esett nekik, és szivesen is beszéltek, és kölcsönösen köszöntük....

rádöbbentem , hogy a művészeknek is igenis szükségük van a visszajelzésre

s nem kell visszafogottnak lennem, nekem, mint közönségnek...ha van mondanivalóm (s mindig van:)

(hát, jókor jutott eszembe :)

(Ildának egyébként most csak annyit mondtam, hogy műalkotás, a megjelenése is ()mert még nem láttam  a dolgait, mikor őt)

**

ja, és ugy látszik nagyon beszédes kedvemben voltam,

szóba elegyedtem két kisfiúval is

akikről kiderült, hogy lányom volt tanárjának unokái, és az egyik mellesleg lányom osztálytársának fia  is volt, sőt pechére padtársa is,  aki egyszer jól elagyabulálta a lányom fejét(!) a vonalzójával...

a kisfiú elképedve feltette az egyedüli ártatlan  jogos kérdést::

de hát miért?

én is csodálkozom, azóta is...!

(pedig már az én unokém is hasonkorú- ők remélem nem hadakoznak, legfeljebb csak a kung fun, ami úgy tudom önvédelem, lányomra is ráfért volna(?)

aug 7