erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

tárlat kint és bent és fent

2023. augusztus 08. - gond/ol/a

 

 búcsú tárlatvezetésen voltam a levéltárban...rendhagyón:

"Rendhagyó tárlatvezetésre invitál


juk, amelyet V. Nagy Nándor szobrászművész tart "H U M A N" - "Unless you can fly have to stay down" című kiállításának anyagáról. (meg kell taulni repülni, különben lent maradsz"

 

 



 

meglepetésemre és örömömre a szép kertjükben volt a fogadásunk (ráadásul kávéval, mit otthon már nem tudtam meginni, annyira fottó volt, s féltem, hogy elkések, igy itt ittam meg az övéket..bár az is forró volt, de volt időm lehűteni

nem voltunk túl sokan, s ahogy körülnéztem, látom, hogy zöme a most kezdődő múvésztelepesek

 

nem sokáig voltunk kint, persze fel kellett menni, a szobrokhoz, miket körbeálltunk


 

nagy örömmel hallgattam a szobrász érdekfesztő előadását alkotásairól az alkotói folyamatról

én különösen az spirituális vonatkozások miatt

amiben azt taglalta , hogy miért is fontos most már (eddig nem) a visszajelzés az alkotásokra

 

de itt megemlitetteiett az a tanitás, mi szerint 98 százaléka a mindenségnek a közös tudat...méghozzá az élő tudat, amiben egyek vagyunk, igy aztán nagy vész nem lehet... ide főleg meditációban juthatunk el ugyan, mint ahogy velem is megtörtént abban a székesfehérvári apartmanban,,, egyszer...sose felejtem el

 

sajna a hangulatot megtörte a (számomra) a határozott és sarkos K I a művésztelep vezetője azzal, hogy mivel a művész most hangosan gondolkodott, ezzel kimondta...de azt hiszem nem ugyanarra gondolgt(unk) de nem baj... kiki a maga spirituális szintjén, van és nyilatkozik meg,ámbár a beszéd sokszor mindent elront

 

úgyhogy én is elhallgatok.... most... (amúgy is túl sokat beszélek/irok


 

 

 jó lenne kicsit repülni 


 

 

 

 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr4018188533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása