múzeumi nap, este, éj van... szent iván

kicsit szédelgek, nemigen ittam, ettem, hogy 5re ideérjek...

kiállitásnyitó, mesterségek, séta, lámpások, lehuppanok az első székre, pedig nem első sor, ahova mostanában... de ez van legközelebb

látok  egy nő kezében ásványvizes palackot, kérdem, itt vette, nem, de van itt is viz, sőt szóda... 

köszönöm, de nem mozdulok

pár perc múlva közelit hozzám egy pohár buborékos vizzel

szóda? az, köszönöm, meg is iszom, jól esett...

már este van, fotózom az előttem zajló túzugrást

többen elesnek, állitólag csűszik a fű

egyszercsak egy őszhajú nő előttem térdelve, a kis kerek székbe kapaszkodva kinlódik, nem tud felállni, visszahanyatlik, arcán látom nagyon fáj nekil

képtelen mozdulni, a férje, vizzel locsolja , itatja...

itt van már a polgármesterasszony  férje is civilben aki egyébként mentős

pokrócot keresnek, arra ráfektetik a nőt, el is nyúlik ott, mozdulatlanul

közben mentőért telefonálnak

hirtelen észlelem, hogy elviszik a mellettem levő székről a farmer felsőm

nem értem,

de később (polg mester magyarázatára igen)persze , hogy odaadom, szegény nő feje alá

nem soká jön a mentős hordággyal

szépen hajtogatva visszakapom a kabátom

vizses lett , mondja a polgármester asszony

nem baj

nem? csupa viz, nem ,milyen szerencsse hogy nem én estem el...persze én máe rég nem ugrálok...

s az a kis viz, körbejárt...

mit kaptam s adtam...

illusztráció