erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

belső tenger

2023. június 22. - gond/ol/a

 

 különleges könyvbemutatón voltam a makói könyvhét zárómozzanataként

 

 

tartottam is kicsit tőle, 

 

 

de abszolut nem bántam meg hogy elmentem rá, sőt, nagy élmény volt,  bár elég traumatikus és megterhelő,

 

 

 

 

igy a bemutatott könyvet meg se vettem nem akarván újra átélni, védekezésből

 

 

 

szerintem a kérdező elég brutálisan tette fel a kérdéseit (bár mint hallom, az érdekelt(ek) nek tetszett, mert igy tudtak mályen, részletesen beszélni a köyvről azaz életükről,  s a végén egyébként a kérdezú is könnyeivel küszködött, mint a nézők (telt ház!) tűlnyomó többsége,persze beleértve enegem is

 

 

egy különleges élet és sors állt azaz ült előttönk

 

 

ki bebizonyitotta számomra, hogy a szellemi értékek nem az agy melléktermékei, mert az lehet beteg, csak műszer (sönt) segitségével karban tartható,de a gondolatok ettől függetlenül lehetnek nagyok, bölcsek, elgondolkodtatók

mint ahogy az is hogy ez az inkább segitségre szoruló lény, maga is SEGITENI akar, (a hozzá hasonló embereknek)szinte ez az ars poeticája, ezért irta a könyvét is.... mi lányom szerint "sikertörténet, s igy nem is értette a könnyeimet, de szerintem más ill. sokkal több annál!

 

és nem múlt idő !

volt egy megrázó kitétele: (ami -utólag bevalalotta édesanyja Kováts Adél, őt sis megdöbbentette és számára is új volt):    

 

 

"Újra és újra fel kell dolgozni, el kell temetni az egészséges énemet, s "elfogadni, aki vagyok" - modta

igy folytonos tanulás, önismereti lelki folyamat az élete, tele újabb és újabb akadályokkal

de tud "pajzs" lenni, mint mondta, mások számára is!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr3618151602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása