„A realizmus hagyományos formái teljesen megváltoztak, amióta maga a valóság megváltozott. Mihez képest valószerű valami és mihez képest valószerűtlen? Pál Sándor Attila novelláiban mindig világok ütköznek: a táncházkultúra a kibernetikával, a Kádár-kori olvasmányok az influenszerkultúrával, vagy „csupán” a létezés emberi és növényi módja. A Rokonok írásaiban az a legmeglepőbb, hogy ezek a találkozások mégis valami nagyon reálisat mutatnak meg a közös világunkból, és abból, amivé együtt tettük ezt. Pál Sándor Attila már a verseiben is csendes radikalitással vette vissza mondatról mondatra mindazt, amit a politikai közbeszéd vagy a divatok kisajátítottak a valóságérzékelésünkből, és izgalmas látni, hogy mindez prózában is működik."