megint megjelent egy Müller Péter könyv, amit tétovázás nélkül megvettem. (Az előző irásai és a hiteles lénye a garancia)

meg a témája; mintha mindig is ehhez a könyvhöz készült volna, de ezt csak 73 évesen írhatta meg - mint mondja

a gondviselésről, azaz sorsról ír, arról, hogy igazán csak utólag tudhatjuk meg hogy mindennek jelentősége volt, ami megesett velünk életünk folyamán, csak ezt a jelentőséget mindig utólag tudhatjuk meg, ha már éltünk egy jósort...

minden a végén derül ki... (ezt már én is kezdem tapasztalni... hogy kezd összeállni a sorsom - az "életem képe"..., hogy "elestvéledtem"...)

és olvasás közben nem is lehet nem gondolni a saját sorsunkra, hiszen szinte társszerzőnek de legalábbis beszélgetőtársnak tekinti Müller a mindenkori olvasóját, "beszélgetőkönyvet"ír..., megszólít, és nem is lehet nem párbeszédbe elegyedni vele,

s még olyan is  van, amikor az ő felvetése indít el egy olyan válaszfolyamatot, gondolatsort bennünk, aminek a végeredménye számunkra is meglepő lesz... (tegnap lefekvés előtt olvastam, s  a mai ébredési gondolatom annyira meglepett, hogy még egyet aludni akarok rá, mielőtt megírom..., ha megírom..., de az is lehet , hogy még várok vele, vagy  7 évet...)

aliz2. :: 2009. nov. 7. 23:01 :: 5 komment :: Címkék: konyv