ez a cim kicsit Turgenyev színdarabcímének: "Egy hónap falun" analógiájára készült, némi módosítással, és lányom szemszögéből nézve. Hónap helyett nap és a falu sem teljesen az, hanem a szülő(kis)város - mindenesetre én az egy napnak is nagyon örültem és remélem ő is jól érezte magát itthon (is)...
talán a nap legnagyobb élménye a biciklizés lehetett...
én mindenhova biciklivel járok, mikor lányom itthon van, tolom mellette, míg ő gyalogol (bár otthon a biciklitárolóban ott van az ő biciklije is )
de most, váratlanul, ebéd után, kijelentette, hogy szeretne ő is biciklizni, nehogy elfelejtse, és már adtam is örömmel oda neki a biciklim, ő pedig még nagyobb örömmel hajtotta:
nem felejtette el! (hogy is lehetne elfelejteni amit kisgyerekkorunkban már megtanultunk!) Ha változnak is a közlekedési körülményeink...
Emlékszem, jópár éve (negyed százada! pontosan: 75 junius 13-án,)Kanadából érkező unokabátyámmal összetalálkozva a Szegedi utcánkon, hasonlóan kérte el a biciklim, mert hirtelen kedve támadt biciklizni egyet - annyi kihagyott év után.
(valamikor ő is biciklivel járt le a Maros-parti strandra, én néha gyalog, de útközben ha utólért, rátett a biciklivázra is kivitt a standra...)
Pár éve vett is egy biciklit az itteni tartózkodásaira...
Hazamenet meg mi kivettük lányom biciklijét is a tárolóból, és elkarikáztunk , kiki a maga biciklijén a cukrászdába...
ahol a napokban olyan egyedül éreztem magam...
hát most nem!:
(és végre nem (csak) magamat "kellett" fotóznom):
s nem magamban fagyiznom.
aliz2. :: 2010. jún. 17. 1:41 :: 7 komment
Kategóriák: fotó :: Címkék: lanyom, MAKÓ, rokonok
