Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,
S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés; minden az ég alatt,
Mint a kis nefelejcs, enyész
Berzsenyi ebben a négy sorban (a közelítő télről) mindent elmondott..., arról ami ma délután a biciklimen suhanva belémhasított - tulajdonképpen csak két szó belőle: minden jelenés!
és mintha -mégis - minden ezzel akarna szembeszállni mostanában bennem...
minden jelenés ... és mégis: "megfogni, ami örök"...., ahogy egy másik költő, Kosztolányi mondja, mint aki a sínek közé esett ...
És általérzi tűnő életét,
míg zúgva kattog a forró kerék,
cikázva lobban sok-sok ferde kép,
és lát, ahogy nem látott sose még:
Mint aki a sínek közé esett...
a végtelent, a távol életet
búcsúztatom, mert messze mese lett,..
pont ez történik velem, ezek a régi felújított képek és emlékek teszik... kiélesedik minden, kontúrokat kap, csak az időrend néha összekeveredik, miközben a bús idő robog fejem fölött... de a lényeg, hogy, talán? egy percre megfogom, ami örök
(most épp régi képeket -"pillanat"(!)felvételeket- szkennelek, rakok fel visszafelé is, - hogy előkerült a régi családi fotóalbum!- utólag, az régi naplófeljegyzésekhez, az akkorsmost blogomba; anyut látom a képeken, szépnek, fiatalnak.., magamat komolyvidám bakfisnak..., mosolygós kedves szőkefürtös babának... s "ez mind én voltam egykor"...(?)
1945. augusztus 12. Rózsadomb - (deportálásból -Teheresienstadt- vissza)
A pillanat örök...
aliz2. :: 2008. máj. 21. 19:41 :: 5 komment :: Címkék: emlekek, fotók, mult, vers
