nem a "jólneveltségéért" kapta (amit persze lázadásokkal tarkit(ott) - Rudolf Péter az idei Páger gyűrűt. Hanem azért, mert Págerhez méltón jó színész.
de érdekes módon - ha kissé ironikusan is, de mégis sokatmondón- végigkisérte a dij átadását követő beszélgetést ez a kitétel - vezér motivumként... (egykori pedagógusként nem is volt rossz hallani,...) de egyáltalán az egész beszélgetést jó volt hallgatni, ami most talán még inkább monológ lett mint dialóg. Ami nem is baj. Azt hiszem Réz András - az örökös beszélgető- (olykor faggatópartner) - se bánta, hogy most nem volt sok dolga. Hiszen, mikor megjegyezte monologizáló, hosszas mesélésekbe, okfejtésekbe és körmondatokba vesző "beszélőtársa", hogy talán túl sokat beszélek? - mondta is, ahogy én is magamban: hogy dehát "azért vagyunk itt "Méghozzá hányan voltunk kiváncsiak rá! Tele volt a terem. Valószinű a többség az Üvegtigris sikeres rendezőjére, vagy a tévébeli Beugróimprovizáló szinészegyéniségére... olyan vastaps fogadta ezt a kis embert , mint talán még senkit a korábbi dijazottak közt (pedig sose spóroltunk tapssal) - sőt épp láttam, a bevonulásukkor, hogy a 2. sor(om) belső szélénél elhaladva (én a külső szélen ültem, egy pótszéken) egy asszony felállt, mondott valamit , és megpuszilta az épp felé jövő illetve már megállitott szinészt - amit aztán később kiderült, hogy milyen megilletődöttséggel idézett fel, már a szinpadon, a kitüntetése után, mikor amúgy is dicsérte a makói közönséget, illetve az esemény - meghittségét. Azt hiszem Makón ezek a dijátadások, már pedig ez a 10., igazán méltóak, és a színészek és önmagunk kölcsönös megbecsülésén alapszanak... talán a polgármester egy kicsit már fáradtabban mondja a szokásos szövegét a dijátadás előtt, eldicsekedve Makó hirességeivel, meg dijaival - mindig (dehát egy újszülöttnek minden vicc új - és 10 év alatt már felnőhetett egy új nemzedék is), de most a beszéde végén valami nagyon személyeset és fontosat emlitett meg: azt, hogy a (jelenlevő) felesége és lánya a lelkére kötötték, hogy feltétlen emlitse meg, hogy milyen nagy élményt jelentett számukra az a Romeo és Julia előadás, amit itt ebben a házban adtak elő jópár éve a feleségével (Nagykálózi Eszterrel) Később - a makóiaknak tett viszontbókolásként -Rudolf Péter is visszaemlékezett erre a teltházas előadásra, mert itt mindig akkor volt csend és akkor nevetés a nézőtéren, ahogy ők a szinpadon várták - tehát igazán szinházértő közönséggel találkoztak itt a makóiak képében, sok fiatallal (háttér köszönet a pedagógusoknak és minden elismerés... "a pedagógusgyerek" szinész részéről) emlékszem én is, sajnos nem az előadásra, bár vettem is két jegyet az eseményre én is, jóelőre, akkor még gimnazista lányomnak meg nekem, de aztán átadtam a jegyet, egy szegedi ifjúnak,, (már mind elkelt)- közbeszóltak gyomorbántalmaim is - és igy legalább meg tudta nézni az előadást lányomnak ez az ismerőse, aki azóta már New Yorkban szinész... át kell adni Rudolf Péter köszönetét és üdvözletét neki is! jelezte, hogy nagy részük azóta már biztos felnőtt - hát igen. Lányomnak is átadtam az üdvözletet. Ő meg - férjével - ma az Operába mennek, épp most (Pik Dámot hallgatni (tegnap egy koncerten volt szegedi barátnőjével a MüPában) Kicsit sajnáltam, hogy nem volt ő is itt... Makón jóval kevesebb program van persze, mint a fővárosban - de ezeket annál jobban megbecsüljük s meg is adjuk a "módját".
Ha hinni lehet Rudolf Péternek, nagy élmény volt neki (is) az átadás. És nagyon őszintének tűnt, miért ne lehetne hinni neki... azt mondta, hogy ő nem egy jelenben élő ember, mindig nosztalgiázik, vagy a jövőt tervezi, nemrégiben az 50. születésnapján érezte át először igazán a jelent. És ez alkalommal, most érzi másodszor! Itt, nálunk...
Keretben hallhattunk Páger Antalra is jellemző és megható történeteket. Bár Rudolf - az ő humorra hajló alkatából fakadóan is - Págerből elsősorban a "huncutságát" emelte ki, amit látni vélt a kivetíttett képén is. És az ősbohémságában ragadta meg a lényegét. Abban is a humorát , hogy azt mondta egyszer Jean Gabin -ra hogy ő a magyar Páger Antal. Ami majdnem olyan mintha Woddy Allenra azt mondanánk - mondta R. P. , hogy ő az amerikai R. P. Csakhogy amit P. A. mondott, az igaz is!-csattant a poén.
Rövid emlékezés, elmélkedés szólt a pályakezdéséről, hogy mennyivel könnyebb volt pályát kezdeni, népszerűségre szert tenni akkoriban, a 80-as évek elején - (filmek, tévéjátékok) neki különösen szerencséje volt a kamaszos külsejével; sok szerepet ennek is tuladonitott, de én emlékszem, ezekben filmekben nem csak hiteles fiatal, hanem remek alakitásokat nyújtó szinész is volt: Csacsacsa, Szerencsés Dániel, Jób lázadása.(Katonaruhában se adtak neki sört, úgy nézett ki... én emlékszem, a hangja is milyen kamaszos volt, és sokáig tényleg ő volt az ügyeletes kamasz is.)(Hát most már nem tűnik annak... ami a külsőt illeti. Akármilyen fiatalnak látszik valaki s akármeddig, a fiatalság mindig elmúlik, ilyenkor sokszor rohamosan -de a tehetség szerencsére - általában azért - nem megy el vele...) Kitért arra is, hogy most nehezebb indulni, legfeljebb kereskedelmi tévésorozatokban remélhet pályakezdő szerepet (ismertséget), de ott elmélyült munkára nem nyílhat lehetőség. (enyhén szólva)
Szó esett - a "szórakoztatás" kérdéséről is. (Réz felvetésére) de inkább arról kezdett beszélni a kérdezett- nyilván a pozitiv példa(képet) is felmutatva -, hogy ő Chaplinből szakdolgozott - nem véletlenül, mert a chaplini lázadó kisember figurája (esendősége, humora)nagyon közel áll(t) hozzá.
aztán konkrétan is szólt arról az újabb visszaterelő kérdés kapcsán,- hogy dehát az volt a célja, az Üvegtigrissel, hogy röhögjön a közönség? - hogy ő éppenséggel a többrétegű filmeket kedveli. És hogy a szereplői tudjanak egymáson röhögni. (netán magukon is?) Önirónia! (neki is van!:) És amúgy is "folyton kesergünk" , ő kedélyjavitónak is szánja a filmjeit. És nem a szakembereknek csinálja , nem fesztiváloknak, hanem "önöknek" mutatott a közönségre.. akar elmondani egy történetet...(és eléggé rosszallotta, mikor egy kritikus szétválaszthatta magában e kettőt (a nézőt és a kritikust): mert azt mondta a filmjéről, hogy "nem tetszett, de szerettem" (később megbánta, szégyellte?)
Megszólalt Rudolfból a homo moralis is. Amikor felvetette, hogy "nehéz méltósággal megöregedni nálunk" , hogy pl Ádám Ottóra a nagy humanista rendezőre, senki rá se kopogott (pedig tudott annyit Shakespeare-ről mint a körbeudvarolt, megbecsült Peter Brook. És mondta, hogy jobban meg kellene becsülni az öregjeinket, és a fiatalabbakat is, nézett rá finom utalással, a mellette ülő - korábbi, (Szegedről) dijazott- Király Leventére, aki lefogyva és bottal jött a mostani dijátadó eseményen, megtisztelve jelenlétével azt. ..) Ezt a - Réz Andrásá ltal- "erkölcsös" nek titulált szinezetet, (is) a pedagógus. szüleitől kapta, mondta, akik "végtelenül tisztességesek" voltak...
Aztán az obligát kérdés a jövőről: mit tervez, mi érdekli még -viccból hangzott el a kohászat, aztán meg (komolyan) az irás (önirónikusan az , hogy nagyon rossz verseket irt, talán 3 van, amit vállalna) de szeretne forgatókönyvet írni.
És egy Páger Antal emlék , zárszóul: mikor kitüntették Veszprémben Rudolf Pétert, egy alakitásáért, tőle kapott csak táviratot, ezt: Gratulálok: Páger Antal.
Most én is. (És nem csak a szinészi teljesitményhez.)
.............
a korábbi dijtadó ünnepségekről ill kitüntetettekről (Törőcsikről, Kulkáról, Bánságiról):
http://lineas.freeblog.hu/archives/2008/01/27/ma_minden_szo_-_nekunk/
http://lineas.freeblog.hu/archives/2009/02/08/makoi_kapcsolatok/
http://lineas.freeblog.hu/archives/2010/01/31/9-szer_is_Pger-dj/
