elképesztő, hogy
hogy mennyien voltunk kiváncsiak rá, még ma is, hol nekem jöttek, vagy én mentem neki valakiknek, soha ennyi embert még nem láttam tolongani a Szépművészeti képei előtt.)
hogy kimindenki hatott Cezannera, elődök, kortársak,mennyi tanulmányt folytatott, hány művet másolt, mennyi vázlatot készített (Goya,Delacroix, Pissaro után pl.)
Semmiből nem lesz semmi. Mindenki tanul az elődöktől. Közvetítésekkel is.
Michelangelo és Rubens is ott van a példák (és a másolatok) közt.
Bevallom, én sose voltam "oda" Cezanne merev gyümölcscsendéleteiért. Túl fantáziatlannak tartottam. Úntam. (Pedig az itteni feliratok szerint a nézőszögváltásai (egy képen belül) a "nyugtalan csendéletek hirnökévé" teszik. (Vagy eleve lehet, hogy jobban kellene rajonganom a könyhaművészetért is?:)
Gesztenyefasorait viszont szívesen elnézegetném a szobám falán. (akármennyire is egy korábbi művész koncepciója utánzásának tűnik.)
Vitatható, hogy Cezanne egy régi kor lezárása vagy egy új kor kezdete. Talán egyszerre mindkettő.De az utóbbi inkább, hiszen óhatatlan a túllépés is.
....
szubjektiv megjegyzések a kiállitás megtekintése után, a ruhatár előtt, egy puffra leroskadtan:
A szelleme bírná. Repülne.
A teste roskad. Fáradt.
Belefáradt...
Elkopott.
Nem szolgál már.
Rosszul bántak vele?
Most bosszút áll.
Nem támogatja
a szellem örömeit se.
A kiállításon is
minden székre lerogyasztja.
Melege van. Fázik.
Szomjas. Elcsigázott.
Vonszolódik.
Leül. Lehajtja fejét.
Két -ugyancsak öreg-
külföldi hölgy
aggódva hajol fölé
aztán hogy fölnéz
köszönve a figyelmet
mosolyogva
ők is derűsen
megnyugodva távoznak
/A táskájában nitromint.
Délelőtt vette.
Tegnap, a moziban
még nem volt.
Izgult is, mert
anginája igen/
