nagyanyai hagyományaink

2012 október

"csak nehogy orrod törd!" - nyugtatgatott lányom a szülése körüli napokban látván leplezni nem tudó izgalmamat s emlékeztetve anyukám - az ő nagyanyja valóságos orrtörésére-, ami akkor történt, amikor a születés hírére beviharzott a kórházba, s mint utóbb kiderült, a -szédülései miatt rég tiltás alatt álló biciklin, s arról leesve... tényleg orrát törte, bent is marasztalták pár napra a fül-orr-gégészeten, ami pont a szülészet fölött volt, így aztán- nagy örömére- bekötött orral, de napjában többször is láthatta drága unokáját... 

Én  végig császkáltam, izgultam a szülészeti osztály folyosóján, míg nem mosolyogva kiszólt a kedves doktornő, hogy megvan az unoka, hinni se akartam, hogy máris s a miénk? - kérdeztem... 

De úgy tűnt, mindenfajta orrtörés ill. baleset nélkül meg is úszom a nagymamává levés izgalmait, bár napjában többször is bejártam a kórházba, kilométereket téve, metrón, mozgólépcsőn, villamoson, héven, buszon stb... aztán, két napja, az 5. napon csak sikerült beverni a homlokom, egy éles kredencajtóba, s másnap reggel azt tapasztalni, hogy vérzett az orrom(!), ma meg mintha a látásomra húzódna az az érzékeny duzzanat, ami nem akar múlni a szemem fölött... elmentem hát ügyeletre, megröntgenezték, de rendben van minden... borogatom, meg szedem a rutascorbint, (aszpirin felfüggesztve) 

mindenesetre a kórházi ügyelet helyszíne elémhozta azt az udvart, ahol megláttam, mikor hazafelé mentünk újszülött lányunkkal, a bűnjelet: a biciklit, meg magát a szülészeti osztályt is láthattam... ahol 28 éve született a lányom...,, anyám imádott unokája, akinek most született fia, az én unokám,

kikért összetörjük magunkat - úgy tűnik......

eszembe jutottak az analóg emlékek, főleg, hogy anyu mennyire örült az unokájának, hogy sugárzott a mosolya, ha csak ránézett....

ime, az ő első közös képük a hazatérésünk napja körül, a kiságy rácsai két oldalán:

aliz2. :: 2012. okt. 23. 19:06 :: 2 komment :: Címkék: anyu, emlékezés, kapcsolatok, unokám

12