ez jutott még eszembe a magyar gyakorlótanításommal kapcsolatban, de ez még annyira sem tűnik lényegi emléknek, gyakorlótanítás szempontjából, mégis talán jellemző - egy másik szempontból

sokszor eszembe is jut

most sem tudom - úgy látszik - elhallgatni, mégse

a szakvezető tanárom egy alkalommal félrehívott, s bizalmasan közölte, hogy gondolja, biztos jól jönne nekem egy kis ösztöndíjpótlás, vállaljam el korrepetálásra az egyik kislányt, helyesírásból, mert igen-igen gyenge... 

elvállaltam. (akkoriban - később is sokáig - nem tudtam nemet mondani, bár korrepetálást , külön órákat később nem vállaltam, legfeljebb szívességből, barátian - lehet , hogy e korai visszás élmény miatt is?)

nos, a kislány édesanyja kalapkészitő volt. Én mindig szerettem volna egy kalapot. (még sose volt.) Volt viszont egy angol királykék gyapjú szövetkabátom, nagybátyám feleségétől kaptam, hoztam magammal a nyári nyugati nyaralásból, s arra gondoltam, ahhoz jól nézne kis egy ugyanolyan kék s piros  aprókockás  felfelé perdülő karimájú kalap. Megbeszéltük az anyukával a lakás mellett található kalaposműhelyében. Mire befejeződtek a helyesírási órák, elkészült a kalap is. Nekem kellett még fizetnem, a különbözetet.  Számolás után ugyanis kiderült, a kalap többet ért, mint az én többheti korrepetálásom.

És én ebben semmi kivetnivalót nem találtam.

Miért? Ma ki keres jobban? Egy tanár vagy egy kalapos? 

aliz2. :: 2007. okt. 21. 21:39 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: blogiras, emlekezes, epizod, tanitas