.azt mondja, hogy annak emelünk szobrot, aki hiányzik, és remeg a hangja, amikor szinte elnézést kérve a meghatottságtól mondja, hogy ő szerette, szereti(!) Fátyol Misit, akinek most szobrot állított Makó, és mintha az egész város itt lenne, de legalábbis sokak által képviselve. körbeöleljük  az egész Korona épületet, sarkán az új, egyelőre még a város piroskék színű lebernyegébe öltöztetett, avatásra váró szoborral..., a szobor mintha szégyenkezve, szerényen (hiszen az volt egész életében), elfordulva hallgatná a szónok elfogódott , sírástól csukló emlékező szavait... és hovatovább azon vesszük észre magunkat , hogy mi is meghatódva szipogunk. Szobrot azért állítunk valakinek - mondja - mert hiányzik.... Mikor megkérdezte egyszer tőle , hogy neki  mi is a kedvenc nótája... nem válaszolt, csak messzire nézve eljátszotta "kidőlt keresztfának nem köszön már senki"-t, hát ezentúl mindenki köszön... neki...